2009-08-29 16:54:52• hírek • MTI

Elkezdődött Koltai új filmjének forgatása

Jamelia
Jamelia

A chippendale fiúkat alakító Pindroch Csaba és Szabó Győző, valamint a brit popénekes Jamelia produkciójának rögzítésével szombatra virradóra a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán elkezdődött Koltai Róbert új filmje, a Magic Boys forgatása.

A népes stáb az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készülő vígjáték fináléját rögzítette a Tisza-parti fesztiválon. A jamaikai származású rhythm and blues énekesnő Hrutka Róbert filmhez írt dalát adta elő - a szöveget maga írta -, a produkciót a kék, illetve piros chippendale-jelmezbe öltözött Pindroch Csaba és Szabó Győző egyedi koreográfiájú táncprodukcióval kísérte.

Az előadást a több ezres közönség kitörő lelkesedéssel fogadta, így valószínű, hogy a színpadon megjelenő táncosok és zenészek mellett - ha csak egy villanás erejéig - a fesztiválozók is a film szereplői lesznek.

A rendező, Koltai Róbert a forgatáson elárulta, hogy ez lesz Jamelia első filmfőszerepe, ráadásul a popsztár csupán a film zárójelenetében alakít majd énekesnőt.

A film története két vidéki gyári munkásról szól, akik véletlenül tudomást szereznek egy több millió dolláros csalásról. Pindroch Csaba és Szabó Győző chippendale fiúknak álcázza magát és Londonba menekül; szerencsétlenségükre a Michael Madsen - őt többek között Tarantino Kill Billjéből ismerhet a közönség - alakította maffiózóba botlanak.

A forgatás hétfőn folytatódik Szegeden, ahol főleg belső jeleneteket rögzítenek majd. A moziban feltűnik majd az Anna fürdő, a színház és egy szegedi diszkó belseje is. A forgatáson csaknem kétszáz szegedi statiszta vesz részt, és kisebb szerepekben megjelennek szegedi színészek is. A Szegeden rögzített jelenetek után Budapestre megy a stáb, majd októberben Londonban folytatódik a munka.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: