2010-12-27 12:19:05• hírek • www.blikk.hu

Koltai a fia ellen vallott

Terhelő tanúvallomást tett saját fiá­ra Koltai Róbert. A Blikk információi szerint az egy héttel ezelőtt kihallgatott színész  - talán akaratlanul -, de sokat ártott előzetes letartóztatásban lévő fiának, Gábornak.

A producert egyébként már nem 2,4 milliárd, hanem 4,2 milliárd forintos adócsalással gyanúsítják, és indítványozták, hogy 60 nappal hosszabbítsák meg letartóztatását.

- A gyanúsított hozzátartozójának nem kötelessége családtagjára vallani - szögezte le a tényt az ügyben nyomozást felügyelő szerv neve elhallgatását kérő munkatársa. - Ebben az esetben mégis ez történt, hiszen a filmszínész az őt kihallgató nyomozóknak határozottan azt mondta, hogy három éve átadta az ügyvezetést fiának, aki egy személyben döntött, és kizárólag neki, azaz a fiának volt aláírási, illetve döntési  joga - osztotta meg a nyomozás eddigi részleteit a Blikk-kel informátorunk, aki nem mellesleg elárulta azt is, Koltai Róbert nem egyedül érkezett a kihallgatásra; ügyvédje is elkísérte.

A Blikk informátorának elmondása szerint stratégiájuk egyértelműen az volt, hogy a színművészt tisztázzák az alól a gyanú alól, amely szerint tulajdonosként rálátása vagy döntési joga lett volna az elmúlt években készített filmek bármelyikénél.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Koltai Róbert a fia ellen vallott. Fotó: Blikk.hu
Koltai Róbert a fia ellen vallott - jutott a Blikk tudomására Fotó: Blikk.hu


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: