2019-08-28 11:08:23• hírek • Bede Emőke

Kolozsváron zúzta le méregdrága McLarenjét az avasújfalui férfi

Fotók: Info Trafic jud. Cluj Facebook-csoport
Fotók: Info Trafic jud. Cluj Facebook-csoport

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik – tartja a régi mondás, melynek modern kori változatában a vízesedényt nemes egyszerűséggel egy McLarenre is cserélhetnénk. Egy avasújfalui (Certeze) férfi ugyanis addig száguldozott a közel 100 ezer eurót érő luxusautójával, míg sikerült szinte ízzé-porrá törnie azt.

A striridecluj.ro híroldal értesülései szerint a 34 éves, Szatmár megyei férfi egész nap Kolozsvár utcáin grasszált, majd a délutáni órákban a közeli Bükkben (Faget) szabadjára engedte a motorháztető alatt lakó ménest. Pechére az egyik kanyarban elvesztette irányítását az általa vezetett vasszörny felett, átsodródott a szemközti sávba, és összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő autóval. Ha ez még nem volna elég, sikerült alaposan megütniük egy, az út mentén leparkolt másik kocsit is.


A balesetben érintett személyek első körben elutasították a kórházi kivizgsálást, az éjszaka folyamán azonban a vétlen autóban utazók közül ketten is jelentkeztek a sürgősségi osztályon rosszullétre panaszkodva. A rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben - írja a híroldal.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: