2010-02-15 10:23:46• hírek • MTI

Kolozsváron tartott előadást

A határon túli magyar és a magyarországi politikai szervezetek közötti egyeztetési mechanizmusnak az újjáalakítását tartja szükségesnek Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának az elnöke a Krónika című napilap hétfői beszámolója szerint.

A politikus Kolozsváron tartott előadást az erdélyi evangélikus-lutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének a meghívására. Németh Zsolt szerint az utóbbi nyolc évben megroppant az egységes határon túli magyar politika, a kormányzásra készülő polgári-nemzeti oldal számára azonban fontos kiindulási pont a Kárpát-medencei magyarság együttműködése.

A lap szerint Németh úgy fogalmazott, hogy az egész anyaországi államigazgatást át kell hatnia  a nemzetpolitikai szemléletnek. A Kárpát-medencei magyar-magyar párbeszéd tekintetében sikertörténetnek nevezte az Orbán-kormány idején létrehozott Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amelyet szerinte a Magyar Szocialista Párt azért szüntetett meg 2004 novemberében - írja a Krónika -, mert tarthatatlannak tartotta, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását.

„Még nincsenek leülepedett elképzeléseink a határon túli szervezetek kapcsolatrendszere ügyében, de mindenképpen újjá kell alakítani az egyeztetési mechanizmust, mégpedig egy Máért típusú, minden legitim magyar szervezetet befogadó fórum keretében" - mondta a fideszes politikus.

Üdvözölte Románia és a Moldovai Köztársaság közeledését, az amerikai rakétapajzs Romániába telepítéséről pedig úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarság hosszú távú biztonságát is szolgálja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: