2014-03-17 12:01:53• hírek • Szatmár.ro

Kolozsváron látható Muhi Sándor kiállítása

Az elismert szatmárnémeti képzőművész alkotásai a kolozsvári BMC székház kiállítótermében láthatók.

Nemrég Kolozsváron nyílt kiállítása Muhi Sándornak, amelyben A pillepalack kalandjai című kiállításának anyagát mutatja be a helyi közönségnek. A kiállítás a BMC székház kiállítótermében látható közel egy hónapon át. Az ünnepélyes megnyitón a képzőművész mellett felszólalt Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, illetve Németh Júlia műkritikus, a szervezet alelnöke.

A kiállításban kollázs-munkákat láthatunk, melyek főszereplője a pillepalack, az alkotásokhoz pedig egy-egy József Attila idézet társul. S hogy miért éppen pillepalack? Muhi Sándor így magyarázza: egy rettenetesen banális, ostoba, hétköznapi motívumot akart használni, mert fiatalkora óta utálja a festői motívumokat. Az alkotásokban a pillepalack színének, méretének, helyzetének, arányainak köszönhetően szinte észrevétlenül lényegül át felhővé, dombbá, esővé, évekké és a halomba hajigált hasábfát, a vágyakat, a jó tanácsokat osztogató kopaszokat, a nyolcesztendős lányok sorát, házakat, falut, a szerelem utáni sóvárgást, a magányos fákat, a jövő bokrait, virágait, az utcán átlibbenő kedvest jeleníti meg.

Megnyílt Muhi Sándor kiállítása Kolozsváron

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: