2019-09-27 08:29:15• hírek • MTI

Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is előadást tart Nick Vujicic motivációs tréner

A magyar kormány támogatásával jut el Kolozsvárra és Sepsiszentgyörgyre is egy-egy előadást tartani október végén Nick Vujicic, a végtagok nélkül született amerikai-ausztrál motivációs tréner.

Az erdélyi előadások szervezői csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatójukon számoltak be az október 23-án és 24-én tartandó rendezvényekről. Elmondták, hogy mind a kolozsvári, mind a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban tartandó előadásra annak ellenére elkeltek már a jegyek, hogy a rendezvényeket csak a közösségi hálón hirdették.


Papp Szabolcs, a magyarországi Nem Adom Fel Alapítvány képviselője szerint immár harmadszor hívták meg Magyarországra a trénert, és úgy gondolták, hogy Erdélybe is elhozzák azt az üzenetet, amit ő tud adni a világnak. Hozzátette: azt akarják elsősorban a fiataloknak közvetíteni, hogy az életben nemcsak nehézségek, hanem értékek is vannak.


Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvénnyel a különböző vallásfelekezetekhez tartozó román és magyar fiataloknak szeretnék megadni azt az élményt, amitől együtt jobbak lehetnek. Az államtitkár elmondta, a magyar kormány a budapesti és erdélyi rendezvényeket 40 millió forinttal támogatta.


Megjegyezte: még dolgoznak azon, hogy az angolul beszélő Nick Vujicicet miként lehet Kolozsváron a román és a magyar közönség számára is érthetővé tenni. A két nyelvű szimultán tolmácsolás ugyanis nagyon megtörné az előadást. Szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha minden néző olyan készüléket kaphatna, amellyel a saját nyelvén hallgathatná a tolmácsolást. Ha ezt nem sikerül biztosítani, akkor az előadás felét az egyik nyelvre fordítanák, a másik felét a másikra. A magyarra tolmácsolt részben a román nézők feliraton olvashatnák Nick Vuicic beszédét, és fordítva.


László Viktor, az Ez az a nap szervezőiroda képviselője elmondta, Nick Vujicic a mostani magyarországi és erdélyi útja során nemcsak motivációs tréninget akar tartani, hanem az evangéliumot is hirdetni akarja. Úgy vélte: nagy nyitottságot jelez a tény, hogy Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is megtelik az aréna. Szerinte ma már nem az a nagy kihívás, hogy a különböző felekezetek együtt legyenek, hanem hogy a különböző nemzetek megbékéljenek, és megáldják egymást.


Adrian Tamas, a Betel Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a román szervezetek megbízottja elmondta, többször is szerették volna Kolozsvárra hívni Nick Vujicicot, és most nem várt módon jött a lehetőség. "Azt szeretnénk, hogy a rendezvényben tapasztalható legyen Isten jelenléte" - fogalmazott a lelkész.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: