2009-05-07 02:48:02• hírek • Szatmar.ro

Kolozsváron botlott a Temesvár

A címvédő győzelmével a bánságiak eltávolodtak a bajnoki címtől.

Érdekes eredményeket hozott a román labdarúgó Liga1 utolsó, 29. fordulója: a kilenc találkozó egyikén sem született döntetlen, és csak a győztes csapat tudott gólt szerezni. Szerdán az összes, hazai pályán szereplő együttes otthon tartotta a három pontot, így nyert a Rapid és a Kolozsvári CFR legyőzte a Temesvárt.

A Rapid új edzővel, Viorel Hizóval a kispadon fogadta az Otopenit, ám az első félidőben nem sok változás volt tapasztalható a hazaiak játékában. Az Otopeni nem sok vizet zavart, ám a vasutasok sem tudtak igazán komoly helyzetet kialakítani, csak Spadacio, Lazar és Andrade zavarta meg Munteanu kapus lelki és testi nyugalmát. A második félidő nagy meglepetésre egy vendég-lehetőséggel kezdődött, ám Constantin az utolsó pillanatban blokkolni tudta Ganeát. Pillanatokkal később Andrade szánta lövésre magát a másik kapu előtt, jó húsz méteres lövése pedig a hálóban kötött ki. A portugál főszerepet vállalt a következő találatban is, az ő lepattanó lövését értékesítette hat perccel később Raduta. Ezt követően Spadacio szerezhetett volna újabb gólt, a 74. percben pedig Raduta, Djalovics és Grigorie rendezett tűzijátékot az Otopeni kapuja előtt, ám gólt nem tudtak szerezni. Nem úgy Grigorie, aki a hosszabbítás perceiben állította be a 3-0-ás végeredményt.

 

A forduló rangadóján az „erkölcsi listavezető" Temesvár igen bekezdett a CFR otthonában, az első negyed órában Bucur háromszor, Abiodun egyszer szerezhette volna meg a vendégek számára a vezetést, ám hol Nuni Claro kapus, hol a védők menteni tudtak. A félidő felére a címvédő kiegyenlítette a játékot, sőt, a második felében egyre nagyobb fölényben játszott. Ekkor Peralta, Culio, Alcantara majd Mara is helyzetbe került, de Pantilimon ismét igazolta, miért is tartják a legtehetségesebb fiatal román kapusnak.

A szünetben a hazaiak trénere, Conceicao cserére szánta el magát, és pályára küldte Dubarbiert, aminek következtében dinamikusabb lett a kolozsváriak támadójátéka, aminek hamar meg lett az eredménye is. Az 51. percben Peralta és Ruiz kényszerítőzött, az utóbbi pedig megszerezte a vezetést. Kevéssel később Bucur egyenlíthetett volna, ám hosszú ideig ez maradt a bánságiak egyedüli komoly helyzete. A 72. percben a meccs embere, Ruiz gólja mellett gólpasszt adott Dubarbiernak, aki találatával el is döntötte a három pont sorsát, mivel a Temesvár Magera ollóján kívül komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani. Ezzel a vereséggel a lilák komolyan eltávolodtak a bajnoki álmaiktól, öt fordulóval a vége előtt.

A Iasi kiütötte az Argest és ezzel ismét elmozdult a kieső helyekről, mivel a Medgyes vereséget szenvedett Craiován. A Vaslui egy góllal legyőzte a Panduriit.

A pontvadászat élén a Dinamo áll 61 ponttal, két egységgel megelőzve az Urzicenit és hattal a Temesvárt, míg a negyedik helyen a Steaua és a CFR áll 51 ponttal. Jöhet a hétvégén a Steaua-Dinamo!

Eredmények:

Iasi-Arges 4-0
gólok: Cristea (62., 90.), Miclea (71.), Bersnjak (77.)

Rapid-Otopeni 3-0
gólok: Andrade (50.), Raduta (56.), Grigorie (90.)

Vaslui-Pandurii 1-0
gól: Temwanjera (19.)

Craiova-Medgyes 2-0
gólok: F.Costea (38.), Dina (73.)

Kolozsvári CFR-Temesvár 2-0
gólok: Ruiz (51.), Dubarbier (72.)

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: