2007-11-22 20:03:51• hírek • Szatmar.ro

Az egykori fácántelep helyén lovaspályát létesítenek

 Lovassportokra, díjugratókra, fogathajtó versenyekre alkalmas pálya kiépítését tervezik.
A Szatmár Megyei Lótenyésztők és Lótartók Egyesülete már tavaly tervbe vette egy lovaspálya létesítésének gondolatát.

Akkoriban a Szarmárnémeti Polgármesteri Hivatal felajánlott számukra egy területet az üdülőtelepnek kiválóan alkalmas Sárerdőn. A beruházás megfelelő lett volna, viszont a kivitelezés még pár évet várat magára.

- Az egyesület úgy döntött, nem szeretné ezt sokáig halogatni, hiszen sem Szatmáron, sem  a közvetlen közelünkben nincsen lehetőség komoly rendezvények megszervezésére. Közben tudomásunkra jutott, hogy az Állami Erdészeti Hivatalnak van egy fácántelepe, amelyet fel szeretne számolni. A jelenlegi tervek úgy állnak, hogy a város kiegyezik az Erdészettel és használatba adja a területet a mi Egyesületünknek. Ez a megoldás számunkra is kedvező, ugyanis az ottani területnek nemcsak a fekvése jó, hanem infrastruktúráját tekintve is előnyős. Néhány átalakítással teljesen meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket. - mondta Antal István, a Lótenyésztők és Lótartók Egyesületének igazgatója.

Lovassportokra, díjugrató-, fogathajtó versenyekre alkalmas pályát akarnak létesíteni, ahol akár több napos rendezvényeket is szervezhetnek. A pálya köré lelátót terveznek.

A Lótenyésztők és Lótartók Egyesülete pályázati úton szeretne hozzájutni a beruházáshoz szükséges összegekhez. Arra még nincs konkrét megállapodás, hogy mikor vehetik át a telepet, viszont a Polgármesteri, illetve az Állami Erdészeti Hivatal elmondása szerint jövő év elejétől már esedékes az átadás. 

 
 
 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: