2019-09-15 05:23:09• hírek • MTI

Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg egy útfelújítás során

Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg az egykori Wesselényi, ma Regele Ferdinand úton végzett felújítási munkálatok során.

A középkori Kolozsvár északi kaputornyának alapjai a Főteret a vasútállomással összekötő úton a kolozsvári főposta épülete előtt váltak láthatóvá az elmúlt napokban, amint az út egyik oldalán felbontották a burkolatot. A városvezetés tíznapos régészeti feltárást engedélyezett, arra hivatkozva, hogy a fontos közlekedési útvonalat nem lehet hosszú időre lezárni.


A feltárást végző Sorin Ilie Cocis, a kolozsvári régészeti intézet régésze az MTI-nek elmondta: nem volt számukra ismeretlen, hogy itt állt az egykori Híd-kaputorony, de annak pontos helye és az alap pontos méretei eddig nem voltak ismertek. Az ásatás során azt is megállapították, hogy a kaputornyot római kori falmaradványokra építették.


A középkori Kolozsvár polgárai egy 1405-ben kapott kiváltságlevél alapján kezdhették el a várost körülvevő védőfal építését. A munkálatokat Mátyás király uralkodása idején, a király támogatásával fejezték be. A mintegy három kilométer hosszú, négyszög alakú várfalra hat helyen építettek kaput. A 18-19. században a kaputornyok mindegyikét lebontották. Az északi kaputorony alakja ismert, hiszen lebontása előtt, 1860 körül Veres Ferenc kolozsvári fotográfus megörökítette.


Sorin Ilie Cocis elmondta: a most feltárt falmaradványokat konzerválják és betemetik. Körülbelül egy hónap múlva hasonlóan járnak el azokkal a falmaradványokkal, amelyek az út másik sávja felbontása után válnak láthatóvá. Hozzátette: várhatóan az útburkolat festésével jelölik meg az egykori kapubástya helyét, és a posta épületére egy bronzplakettet is helyeznek, amelyen megmutatják, hogy nézett ki a város egykori északi kapubástyája.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: