2020-05-19 12:22:14• hírek • ubbcluj.ro

Kölcsyes győzelem a BBTE középiskolásoknak szóló online gazdasági esettanulmány-versenyén

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete az országban egyedülálló módon, online térben szervezte meg az Erdély-szintű, középiskolásoknak szóló hagyományos gazdasági esettanulmány-versenyét.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye idén már 12. alkalommal került megszervezésre, a verseny történetében először teljes egészében a virtuális térben. A középiskolák versenyén a 20 döntős csapat közül végül a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata diadalmaskodott.

A Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvény részét képező Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyére 2020. május 16-án került sor, amelynek online döntőjére a korábbi fordulók teljesítménye alapján a 20 legjobb középiskolás csapat jutott be, több hónapi kitartó munka után.  A két előselejtező forduló pontszámai alapján döntőbe jutó 20 csapat méltán lehet büszke teljesítményére, hiszen a 91 jelentkező csapat közül kerültek az online döntőbe. A verseny résztvevői idén az Autonet által szolgáltatott esettanulmányon dolgoztak, az esetet szolgáltató cég számára egy olyan stratégiát kellett kidolgozzanak, amely a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait hivatott minimalizálni.

A döntős csapatoknak hat nap állt rendelkezésre, hogy kidolgozzák javaslataikat a vállalat által felvetett kihívásokra. Megoldásaikat egy olyan vállalati szakemberekből álló zsűri előtt prezentálták, amelyet a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatos végzett diákjai alkottak, és akik az egyetem elvégzése után ma már felelős pozíciókat töltenek be a régió meghatározó vállalatainál. A megnyitót, a legjobb négy csapat küzdelmét és az eredményhirdetést élőben követhette a közönség a kar facebook oldalán.

Az eredményhirdetésen elsőként dr. Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket, megköszönve mind a versenyzők, mind a felkészítő tanárok, mind pedig a szervezők munkáját. Köszöntő beszédében a rektorhelyettes kiemelte, hogy ez a verseny tulajdonképpen egy hosszabb út kezdete, amely jó alapot nyújt ahhoz, hogy a középiskolások később nemzetközi esettanulmány-versenyeken képviselhessék a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet, az egyetem elvégzése után pedig sikerrel helyezkedhessenek el a gazdasági szférában. Ezt követően a díjazottak kihirdetésére került sor.

XII. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének díjazottjai:

I. hely
– Gold diggerz - Kovács Viktória, Jankó Szép Attila, Tepfenhart Beatrix - Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnemeti, irányító tanár: Kótai Levente.

II. hely– Emerging - Filip Borostyán, Székely Evelin Beáta, Varga Zoltán - János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, irányító tanár: Albert Hajnalka.

III. hely– PASSZ - Deák Ádám, Tóth Szabina - Érmihályfalvi 1-es számú Technológiai Líceum, Érmihályfalva, irányító tanár: Miklós Éva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: