2009-03-23 15:14:13• hírek • x

Kölcseys tanárok nyilatkozata

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári karának nyilatkozata.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári kara tiltakozik a tények azon tendenciózus beállítása ellen, miszerint a vasárnapi Láncos templombeli megbeszélésen gőgből vagy rosszindulatból, esetleg érdektelenségből nem vett részt.

A tény az, hogy erre a megbeszélésre, amelyet később vitafórumként említettek, semmilyen meghívást nem kapott. Az egyik helyi napilap szombati számában megjelent hír szerint a „gyűlésre" az megyeszékhely lelkészei, a gyülekezetek presbitériumai, a Református Gimnázium tanári kara és a diákok szülei voltak hivatalosak.

Sem írásban, sem szóban, sem személyesen, sem hivatalosan nem értesítették a főgimnázium vezetőségét vagy tanári karát arról, hogy a „gyűlés" lényegében vitafórum, amit az általunk írt nyílt levélre válaszként szerveztek. A tanári kar eddig is nyitott volt a párbeszédre, továbbra is az, de felháborítónak tartjuk azt a módot, amint a megoldás és megegyezés egyetlen kerékkötőjeként a főgimnáziumot állítják be.

Mi csupán iskolánk számára elfogadható, a munkánk folytatásához megfelelő körülményeket szeretnénk.

Az épületben jelenleg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működik.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: