2018. augusztus. 14., kedd
Névnap:
2018-03-13 11:21:23• hírek • Oszkó Viktória

Kölcseys programozó tehetségek a Nemzetközi Diákolimpia kapujában

Megszületett a Nemes Tihamér Informatika Verseny országos – budapesti – döntőjének hivatalos végeredménye.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai sikeresen vették az akadályokat a megmérettetésen. Lieb Hanna (10.A) 6. helyezést ért el, Tempfli Levente (11.B) pedig 8. lett. Mindketten továbbjutottak az olimpiai válogatóversenyre, ahol a Nemzetközi Diákolimpián való részvétel a cél.


„Nagyon fontos a tehetséggondozás. Nem egy év alatt jutunk el arra a szintre, hogy versenyeken induljunk, ezt szépen fel kell építeni. Hatodik, hetedik osztályig nem is nagyon viszünk versenyre diákokat. Ennek az az oka, hogy nem akarjuk, hogy visszahúzó erő legyen egy tehetséges gyerek életében az egyszeri kudarc, mivel nem ez a cél. A cél az, hogy megszeressék a tantárgyat is, a számítástechnikát is, és a programozást is, hogy tudják, mit lehet ezzel elérni” – mondta Demeter Csaba, a diákok felkészítő tanára.


„Lieb Hanna és Tempfli Levente nagyon tehetséges diákok, messze az osztályuk szintje fölött vannak, ezáltal ők specális felkészítést is igényelnek a versenyekre. A foglalkozásokon szimuláljuk a versenyeket, nehezebb feladatokat is oldanak meg. A cél az, hogy magukhoz képest maximálisan teljesíthessenek a versenyeken” – tette hozzá a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanára.


Hanna ötödik osztályban kezdett el programozni, nyolcadik osztályos korától pedig már rendszeresen indul az informatikai-programozási versenyeken, ahol a kitartásának köszönhetően szebbnél szebb eredményeket ér el. Levente kilencedik osztályban kezdett el programozni, intenzív informatika osztályba jár. Ő két év alatt olyan tehetséget és munkát mutatott fel, hogy most az diákolimpia kapujában állhat.


A Nemes Tihamér Informatika Verseny egy többfordulós verseny, aminek van egy iskolai, egy regionális és egy országos fordulója. A diákok a verseny különböző szakaszaiban elérnek egy bizonyos pontszámot, emellé pedig fordulóról fordulóra hozzák az előző körökből a megszerzett pontok 25%-át, ami alapján készítenek egy úgynevezett Kárpát-medencei rangsort. Innen a legjobbakat hívják tovább az országos – budapesti - fordulóba.


Itt a diákok egy hatórás, öt-hat feladatból álló kihívással találják szembe magukat. Ez a Kölcsey diákjainak – mindannyiunk büszkeségére – sikerült, szép eredménnyel veszik az akadályokat, nem sokára szurkolhatunk nekik azért, hogy a következő szintet is megugorják, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve a szakmailag nagy elismerésnek számító Nemzetközi Diákolimpiai helyezéshez.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: