Kölcseys diákok oral history-kutatásban vettek részt

A történetírás napjainkban egyre inkább elszakad a nagyívű történelmi modellektől és mind nagyobb figyelmet szentel a történelem, az események személyes nézeteinek. Ebben a megközelítésben egyre hangsúlyozottabban jelenik meg az, amit az érintettek gondolnak a világukról és benne saját magukról. Ács-Muhi Csilla történelemtanár írása a kölcseyek kutatása kapcsán.

A fenti nézőpontváltásnak köszönhetően kapott teret, sőt, önálló kutatási iránnyá fejlődött a szóbeliségben élő, interjúkban, beszélgetésekben, visszaemlékezésekben elérhető emlékezet feltárása, az oral history. Ezt az angol nyelvből átvett kifejezést többnyire elbeszélt történelemnek szokták fordítani, mivel a történelmi ismeretek, információk gyűjtését és feldolgozását egyéni elbeszélésekre, interjúkra alapozza.

A nem megfelelő, túlterhelt tantervek mellett mostanáig kevés idő volt a diákokat ilyen jellegű kutatásokra ösztönözni és - ami legalább ennyire fontos - kutatásaik eredményét a tanórák keretén belül feldolgozni, továbbá rendszerezni. 2013-tól lehetőség nyílt a romániai középiskolákban is egy új opcionális tantárgy bevezetésére, melynek elnevezése „Oral history: megélt történelem, elbeszélt történelem", amelyet a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a 2014-2015-ös tanévtől választhatnak a X-XI. osztályos diákok.

Véleményem szerint annak a szemléleti és módszertani váltásnak, amely lassan 15 éve teret hódított a hazai egyetemi oktatásban, ideje volt már megjelennie a középiskolai történelemtanításban is, hiszen a XXI. század elején az kellene legyen a történelemóra egyik feladata, hogy átlépje az iskola és az élet közötti szakadékot, és mindkettőt elfogadva segítsen szintézist létrehozni az elméleti történettudomány és az emberi történetek, a megélt történelem közt. Különösen a második világháború utáni történelemmel foglalkoznak a diákok felszínesen, vagyis azzal a korszakkal, amellyel életük szervesül, amelyet átéltek nagyszüleik, szüleik, de sajnos a család által átélt élmények olykor nem is „találkoznak" az iskolai tananyaggal, nem tudnak egymásról, illetve kölcsönösen megkérdőjelezik a másik létjogosultságát, pedig a személyes tapasztalatom az, hogy az idősebb rokonok, ismerősök szívesen mesélnek a fiataloknak, örömmel veszik, ha életüknek egy meghatározott időszakáról faggatják őket, sőt, „készülnek" a beszélgetésre.

Az utolsó korszak, amely az oral history módszerével ma még kutatható az iskolákban, a második világháború kora, ezért amikor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és az Oral History Intézet által történelemtanárok számára szervezett továbbképzőn egy kutatási tervet kellett készítsünk, diákjaimmal közösen az 1940-1944 között időszakra esett a választásunk.

Azt tanulmányoztuk, hogyan élték meg Szatmár megye nemzetiségei (románok, magyarok, svábok és zsidók) a második bécsi döntést követő időszakot, a magyar hadsereg bevonulásától egészen a szovjet „felszabadításig", kitérve a következményekre, többek között a svábok deportálására is. Ebben a projektben 26 általános- és középiskolás diák vett részt és összesen 37 interjú készült. A projekt lezárására és a kutatás eredményeinek összefoglalására október 28-án, hétfőn kerül sor a Kölcsey Főgimnáziumban a kolozsvári Oral History Intézet munkatársainak jelenlétében.