2016-04-06 14:46:33• hírek • Kocsis Zoltán

Régen volt, hogy is volt? A kölcseysek tudják!

A harmadik helyen végzett a Kölcsey Ferenc Főgimnzáium csapata a Raoul Wallenberg Alapítvány „Régen volt, hogy is volt?" elnevezésű történelmi vetélkedőjén. Amint a második világháborúban magyarországi zsidók ezreit megmentő svéd diplomata neve is sejteti, a vetélkedő tematikája a holokauszt volt.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és Csorján Árpád történelemtanár a kolozsvári magyar konzulátus közvetítésével került kapcsolatba a vetélkedő szervezőivel. A Büte Alexandra, Pop Evelyn és Lázin Áron alkotta kölcseys csapat előbb egy regionális szakaszon kellett túljusson. Debrecenben tíz trióból a második helyen végeztek, így bejutottak a budapesti döntőbe.

A finálét a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében rendezték meg. A vetélkedőt többek között Svédország magyarországi nagykövete, Niclas Trouvé nyitotta meg.

Maga a verseny rendkívül összetett és sokrétű feladat elé állította a fiatalokat. A legizgalmasabb talán az volt, hogy interjút kellett készíteniük egy holokauszt-túlélővel. Décsey Miklós, a szatmári zsidó közösség vezetője készségesen állt a fiatalok rendelkezésére. Az itt elhangzottakból a diákoknak öt perces jelenetet kellett megkomponálniuk és bemutatniuk, de a feladatok között szerepelt például egy fiktív holokauszt-életmentő Facebook-oldalának naplószerű megszerkesztése. A csapatok tagjait körbevezették Budapesten, megnézhették többek között a Holokauszt-emlékparkot - figyelniük kellett azonban, mert a látottakkal kapcsolatban is tettek fel nekik kérdéseket. E közben a felkészítő tanárok érdekes szakmai műhelybeszélgetésen vettek részt.

A végén a kölcseysek 14 csapat közül a harmadik helyen zártak - 2, illetve 3 ponttal elmaradva a második, illetve az első helytől, lecsúszva ezzel egy stockholmi, illetve auschwitz-birkenau-i kirándulásról.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: