2018-09-06 06:37:58• hírek • Közlemény

Kölcseys cserediákok Budapesten

Idén májusban a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba cserediákok érkeztek a Budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból, akik három tartalmas és izgalmas napot töltöttek el Szatmárnémetiben és a környékne.

Augusztus 28-31. között fordult a kocka, ezúttal a Kölcsey diákjai utaztak Budapestre, mintegy 52-en, hogy további 80 résztvevőel együtt különleges városlátogatáson vegyenek részt. A továbbiakban Szilágyi Tekla, Stier Beatrix, Liszkai Dorka, Polacsek Eszter és Tepfenhart Beatrix számol be élményeiről.


"A hosszúnak tűnő utazás után  a gimnáziumban ebédet kaptunk, ezt pedig egy köszöntő követte. Jelen volt Budapest III. kerületének alpolgármestere, aki mesélt nekünk Óbudáról, illetve elmondta, mennyire örül ennek a határon átívelő kapcsolatnak. Az AKG-s diákok is méltó módon fogadtak bennünket, bemutatták az intézményüket, megtudtuk, hogy pontosan miért is ,,alternatív’’, és hogyan is zajlik egy általános iskolai napjuk.


A délutánt rövid városnézéssel töltöttük el, kis csoportokra osztva olyan nevezetességeket látogattunk meg, mint a Hősök tere, a Vajdahunyad Vára, a Lánchíd, vagy a Cipők a Dunaparton. Ezután mindenki a fogadócsaládjához ment, hogy kipihenje a nap fáradalmait, hiszen másnap is sok program várt ránk. A célállomásokat előre kiválaszthattuk érdeklődési köreink alapján, így mindenki az ízlésének megfelelő tevékenységekben vehetett részt.


Én személy szerint a reggelt a Szent István Bazilikában kezdtem, ahol megtekintettük a Szent Jobbot,  és felmehettünk a körkilátóra is, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk a magyar fővárosról. A templomlátogatás után tettünk egy rövid sétát a belvárosban, majd a Budapest Eye-hoz mentünk, hogy felüljünk az óriáskerékre. Ez is nagyon érdekesnek bizonyult, hiszen legtöbbünknek még nem volt hasonló élményben része.


Mások számára a nap egy rövid óbudai programmal kezdődött. Az első állomás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum volt, melynek hatalmas tárlata kiterjed a hazai kereskedelem, vendéglátóipar, idegenforgalom és turizmus történetének kulturális javaira. Érdekes élmény volt falai közt sétálni, s magunkba szippantani a hangulatát. Ezt követően egy modern, absztrakt művekből álló kiállítást is megtekinthettünk, majd felfedeztük sétánk során a városrész sajátos, nyugodt kis környezetét.



Néhányan Budapest zsidó negyedét jártuk be, megtudtuk, hogy itt állt egykor a gettó. Idegenvezetőnk videóanyagot is hozott magával. Együtt néztük a túlélők szívszorító interjúrészleteit. Betekinthettünk a második világháború idején élő zsidók mindennapjaiba, a félelembe, amellyel sokáig együtt kellett élniük.


És hogy a természetkedvelők se unatkozzanak, a szerda reggelt egy sétával kezdtük, nem máshol, mint a budai hegyekben. A séta során Budapest egy másik oldalát ismertük meg. Mondhatni egy kis időre kiszakadhattunk a városi nyüzsgésből. Kalandunk az erdei kisvonatozással kezdődött, melynek érdekessége, hogy többnyire gyerekek “üzemeltetik“. Utunk  a Normafáig vezetett, ahol Budapest teljes látképe tárult elénk. Izgalmas út vezetett a főváros legmagasabb pontjáig, az Erzsébet kilátóig. Itt az AKG-s diákok bemutatójából megtudhattuk, hogy a kilátó az egykoron itt vendégeskedő Erzsébet királynőről kapta a nevét. Délelőttünk megkoronázásaképpen libegőből csodálhattuk meg a magával ragadó tájat.


Szerda délután, egy több órás szentendrei program várt néhányunkra, ahova HÉV-vel érkeztünk meg. Megismerkedhettünk a városkával, melynek ódon hangulata mindőnket megigézett, a forró nyári nap ellenére is. A színes kis házacskák, gyönyörű templomok, kilátók és sikátorok elragadó látványt nyújtottak. A városi sétán kívül lehetőségünk volt két kiállítást is megtekinteni, hiszen ha Szentendréről esik szó, elmulaszthatatlan megemlíteni a látogatókat legfőképpen vonzó művészetét és kultúráját. Így hát talán a legkülönlegesebb múzeumba érkeztünk, ahol valaha is jártunk- a Mikrocsodák múzeumába. Hihetetlen volt az egész. Mikroszkópok alatt csodálhattuk meg az ukrán művész, Mikola Szjárdrisztij alkotásait, a világ legkisebb aranytárgyai elnevezésű gyűjteményt.


Egy másik, egyedülálló program ezen a délutánon a Miniversum meglátogatása volt. Ahogy azt a neve is sugallja, apró, de tökéletesen valósághű. Az egész egy 300 négyzetméteres terepasztal. Három ország, Magyarország, Németország és Ausztria több városának mini verzióját tekinthettük meg. Nyomógombok segítségével be is tudtunk szállni ebbe a világba, lámpát gyújtottunk, vonatot vezettünk és embereket mozgattunk.


Szerdán egy biciklis városnézést is szerveztek nekünk. A kölcsönzőtől indultunk és a Margit-sziget felé vettük az irányt, útba ejtve a Parlamentet és Budapest más látványosságait. Bár visszafelé kissé fáradtan tekertünk a forgalmas utcákon, a nagyvárosi forgatag csak növelte az élményt.


A napot Budapest egy különleges kiállításán zártuk, a Láthatatlan kiállításon. Ennek célja, hogy megtapasztalhassuk, milyen érzés, amikor a látásunk nélkül kell boldogulnunk, és csupán a többi érzékünk van segítségünkre. A program jelmondata, miszerint “A sötétség közelebb hoz minket”  értelmet nyert, ugyanis voltak pillanatok, amikor csak az egymásba és legfőképp saját magunkba fektetett bizalmunk tudott segíteni. Voltak akik fellélegezve, voltak, akik kissé megtörten, és voltak, akik teljesen elgondolkozva hagyták maguk mögött a sötét szobákat.



Csütörtök reggel a Margitszigetre mentünk. Itt nem csak megéreztük a természet szépségét, hanem bringóhintózhattunk, megtekintettünk egy vadasparkot ,és a szabadban csapatépítő játékokat is játszottunk, amelyek remek ébresztőnek bizonyultak.


Ezt a napot néhányan a Római kalandparkban indítottuk, amelyről kijelenthetem, hogy egész napra elegendő adrenalinnal látta el az ottlévőket. A fák között egyensúlyozva megtapasztalhattuk a teljes szabadság érzését, ugyanakkor kitartásunkra is szükségünk volt egy-egy izzasztó akadály leküzdéséhez.


Az egyik legkedveltebb program a kenuzás volt társaink körében. Erre szintén Szentendrén adódott lehetőségünk, ahonnan közel három órán át evezve értük el a Római-partot. Felejthetetlen élmény marad.


Voltak, akik a budai várat és környékét deríthették fel kissé játékos módon. Ötös csapatokban, vegyesen erdélyiek és budapestiek, együtt járkáltunk állomásról állomásra, hogy teljesítsük a feladatokat, miközben érdekes történeteket hallottunk az adott helyszínekhez kötődően. Tanulságos, s egyben remek összerázó program volt.


Hogy a művészetek vonalát is kövessük, Frida Kahlo egyediségével ismerkedtünk meg. Az 1907-ben született, hányattatott sorsú Frida képei autobiográfiaként is megállhatják a helyüket, hiszen ő önmagából inspirálódott, saját életét festette le, amely sokszor szürreálisnak tűnhet, mégis őszinte.


Az ezt követő programunk helyszíne a Graphisoft Park volt, ami olyan mintha a Szilícium-völgy (Az Amerikai Egyesült államok harmadik legnagyobb információs technológiai központja) egy darabját helyeztük volna el a Dunaparton. Itt olyan nagy cégek működésébe nyerhettünk betekinést, mint a Microsoft vagy a Digic Services. Az idegenvezetés során megtudhattuk, hogy a parkon belül működő cégek milyen előnyöket nyújtanak dolgozóik számára és  csoportunk részt vett egy a Microsofton belül történő cégbemutatáson


A nap következő, de még nem utolsó programja az RTL Klub stúdiólátogatása volt, amely számomra egyben a legérdekesebb program is. Itt a csatorna egyik szerkesztője vezetett körbe minket, illetve a dolgozók meséltek feladataikról, hogy belátást nyerjünk mennyi munka, teendő van egy-egy műsor készítésekor. Továbbá bemehettünk az egyik stúdióba is, amelyik Közép-Európában az egyik legmodernebb a fény-és hangtechnikákat illetően.


A felsorolt programokon kívül lehetőségünk volt meglátogatni a Nemzeti Múzeumot, a Ludwig Múzeumot, a Csodák Palotáját, a Robert Capa kiállítást, az MTVA stúdiót, barangolni a Fűvészkertben és a Pál utcai fiúk nyomában.


Az utolsó estét mindannyian együtt töltöttük egy dunai hajókiranduláson. Nagyszerű hangulatban telt, maga a látvány is fantasztikus volt, ahogy a gyönyörű, kivilágított Duna-parti épületeket csodálhattuk. Megbeszéltük az előző napok élményeit, ki, mit látott s hogy érezte magát a rengeteg programon, amin részt vehettünk. Tökéletes lezárása volt az együtt töltött három napnak, s a varázslatos élmény mellett mindannyiunk szíve kissé összeszorult, tudván, hogy másnap külön válnak útjaink- legalábbis egy ideig.


Az ottlétünk utolsó napját sporttevékenységekkel töltöttük. A  legtöbb diákot a kosárlabdázás vonzotta, ezért lejátszottunk néhány barátságos mérkőzést vegyes csapatokkal, de volt röplabda és sok más is.


Mindkét iskolának hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni egy ilyen gazdag és sokszínű programot kínáló cserediák projektben. Nagyon köszönjük a fogadó családoknak és diákoknak a segítséget, a vendéglátást. Rengeteget tanultunk, nem csak egy más iskolarendszerről, de Budapestről és egymásról is.  Új embereket ismertünk meg, emlékeket szereztünk és rengeteget nevettünk, ettől pedig nem kívánhatunk többet."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: