2018-07-28 09:27:47• hírek • Szatmár.ro

Kölcsey munkássága előtt tisztelegnek Szatmárnémetiben és Sződemeteren

1990-től kezdődően minden év augusztusában Kölcsey-megemlékezéseket szerveznek Szatmár megyében a költő tiszteletére. 

Idén Kölcsey Ferenc halálának 180., valamint Hymnus című költeménye megírásának 195. évfordulója jegyében augusztus 2-án, csütörtökön délután 17.00 órától kezdődik majd a program Szatmárnémetiben, a Láncos-templom Kálvin Központjában.


Ekkor, azaz az első napon a költő életével és munkásságával kapcsolatos irodalmi tanácskozáson vehetnek részt az érdeklődők, míg augusztus 3-án, péntek délután - ugyancsak  17.00 órától - a Tasnád város közelében található Sződemeteren, Kölcsey szülőfalujának templomkertjében csatlakozhatnak a szokásos évi főhajtáshoz, melyet a költő álló szobra előtt ejtenek meg.


A kétnapos –  mindenki számára nyitott  – rendezvény alább közölt programjaira  minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.


2018. augusztus 2., csütörtök, Szatmárnémeti

17.00  óra - Kölcsey Ferencről a XXI. században –  irodalmi tanácskozás a költő halálának 180. és a Hymnus megírásának 195. évfordulója alkalmából, melynek helyszíne a Láncos-templom Kálvin Központja. A tanácskozást üdvözli és megnyitja: Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa és Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.


Elhangzó előadások:

Kasztovszky László, a Kölcsey Társaság titkára (Fehérgyarmat): A Kölcsey Társaság értékteremtő munkája, 
Varga - Bressel Christiane Emese tanárnő (Szatmárnémeti) : Kölcsey tanítása és időszerűsége  napjaink erdélyi középiskoláiban
M. Tóth Katalin tanárnő (Budapest) : Kölcsey és a Z generáció
Kiss Kálmán, a  Luby Társaság elnöke  (Nyíregyháza): A Kölcseyek és a Luby család
Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító (Budapest): Kölcsey Ferenc lengyel vonatkozásai
Csorba Sándor irodalomtörténész (Nyíregyháza): A Parainesis írójának család- és vagyonmentő kísérletei Kölcsey Kálmán érdekében
Kereskényi Sándor irodalomtörténész (Szatmárnémeti): „Könyörtelen ítészünk valál...” –  Kölcsey megnyilatkozásai kora kulturális vitáiban  –


A  tanácskozás zárását követően a résztvevők főhajtással tisztelegnek és virágot helyeznek el a Láncos templom kertjében található Kölcsey-szobornál.



2018. augusztus 3., péntek, Sződemeter


17.00 óra - Gyülekező a templomkeretben lévő Kölcsey-szobornál. A résztvevőket köszönti: Muzsnay Árpád, a rendezvény szervezője, Pakulár István református lelkész, valamint Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere. Üdvözlő beszédet mond: Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Turos Lóránd, Szatmár megye RMDSZ-szenátora, a Szenátus Kulturális Bizottságának alelnöke. Fellép: Petneházy Attila színművész, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja. 


A Kölcsey-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek a Hagyományos Kultúrát Őrző és Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvénye. Támogatja a Szatmár Megyei Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Kölcsey Társaság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, valamint a Láncos-templom Református Egyházközsége.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: