2014-02-19 17:42:51• hírek • Czinzel László

Kolbásztérinbábát tartanak a hétvégén Szatmárnémetiben

Kolbásztöltőversenyt rendeznek a hétvégén, amelyre még várják a jelentkező csapatokat.

Alig telt el egy kis idő a Szatmár Megyei RMDSZ böllérversenye óta, most újra megmutathatják, mennyire jók a szatmári böllérek - ezúttal csak kolbászkészítésben. A kolbász színét, ízét, hosszát és a készítő csapatbeli összhangot is pontozni és díjazni fogja a zsűri az első szatmári kolbásztöltőversenyen. De honnan jön a térinbába kifejezés? A szervező Borókagyökér Egyesület Székelyföldről Szatmárnémetibe szakadt személyekből, illetve székely vérmérsékletű szatmáriakból áll. A térinbábázás kifejezést a szervezők gyermekkorukból ismerik, főleg Alsócsernáton és környékén használták, jelentése pedig egyfajta ténfergés, bolyongás. Így a kolbászok között bolyonghatnak azok, akik részt vesznek a hétvégi rendezvényen.

A fesztivált és versenyt a Háromszéki Kolbászparádé mintájára tartják meg, a szervezők pedig bíznak benne, hogy lesz érdeklődés a szatmáriak irányából, legalább akkora, mint amilyen Székelyföldön övezi a rendezvényt.

Eddig 12 csapat jelentkezett az egykori Interex csarnokban megrendezésre kerülő kolbásztöltőversenyre. Van magyarországi csapat, Székelyföldről is jönnek versenyzők, de harcba szállnak a legjobb kolbászkészítő címért a szatmári színészek is.

Azok pedig, akik még jelentkeznének a versenyre, ne sokat tétovázzanak: csütörtök estig lehet jelezni a részvételi szándékot. A beiratkozási díj csapatonként 300 lej, ennek fejében a csapat 10 kilónyi sertéshúst és egy asztalt kap, na meg a lehetőséget a bizonyításra. Jelentkezni a borokagyoker@gmail.com e-mail címen vagy a 0729-677-930-as telefonszámon lehet.

A kolbászkészítés mellett a rendezvényre kilátogatók kézművesek portékáit is megtekinthetik és meg is vásárolhatják ezeket, lesz tombola, valamint néptánc-előadás is. A közönség 5 lejes belépődíj ellenében vehet részt a rendezvényen, ez az összeg pedig levásárolható lesz: töpörtyűt, hurkát, kolbászt vagy toroskáposztát lehet majd kapni a jegyért cserébe.

A szervező Borókagyökér egyesület egyébként hivatalosan idén lett megalapítva, a tavalyi évben viszont több kisebb rendezvényt is tartottak - ezek közül néhányat idén "nagyobban" is megtartanak a tervek szerint.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: