2015-12-08 23:43:32• hírek • Blikk.hu

Kóbort hazugnak nevezte az Omega basszistája

Mihály Tamás, a legendás együttes basszistája hitelrontás miatt bepereli Kóbor Jánost, a frontembert!

– Ez az interjú elsősorban nekem szólt, meg persze a Molnár Gyurinak! Kóbor azt állítja, mi a 90-es évektől már nem vettünk részt a közös munkában, és minket Szekeres (Tamás, gitáros - a szerk) és Küronya (Miklós, hangmérnök, basszista, márciusban elhunyt - a szerk) váltott fel. Ez van különben feltüntetve a most megjelent angolnyelvű válogatáslemezen is. (Trans And Dance - a szerk.) De hát ez hazugság! Egészen 2012-ig együtt zenéltünk, erre van néhány százezer tanúm – írta közösségi oldalán Mihály Tamás, arra az interjúra reagálva, amelyet Kóbor János adott az MTI-nek.

- Az Omega klasszikus ötösének tartott felállás valójában 1971-től a kilencvenes évekig létezett. Azóta a csapathoz tartozók hol játszanak, hol nem - mondta Kóbor az ominózus beszélgetésben, hozzátéve, hogy a Trans and Dance címmel 95-ben megjelent lemez hozott döntő változást a zenekar felállásában, hiszen egyre fontosabb szerepet kapott Szekeres és Gömöry Zsolt billentyűs. Ennek borítóján akadt ki a legjobban Mihály Tamás.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: