2017-02-21 23:59:23• hírek • Blikk.hu

Kóbor János csempészte külföldre a magyar slágereket!

Nagy meglepetés érte Szigeti Ferencet, csaknem negyven év után most tudta meg, hogy legendás száma, a Requiem, hogyan került ki napokkal a koncertjük után a Szabad Európa rádióhoz.

A Karthago frontembere 1981-ben írta az azóta az együttes himnuszává vált dalt, ami egy székesfehérvári koncerten, szívelégtelenségben elhunyt­ ­fiúról szól.

- Az orvos közölte velem, hogy szegény srácnak megállt a szíve - emlékezett a szomorú esetre a zenekar vezetője. - A sajtó úgy tálalta a hírt, hogy a Karthago koncertjén halálra tapostak egy fiatalt. Másnap megírtam a Requiemet, ami az együttes tagjainál nem aratott osztatlan sikert, azt mondták, túl nyálas, nem elég rockos.

Szigeti azonban nem hagyta annyiban, és arra kérte a töb­bieket, legalább egyszer játsszák el a Budai Ifjúsági Park nyitóbuliján. A közönség döbbent csenddel, majd hatalmas ovációval jutalmazta a dalt.

- Pár nap múlva a számot hallottuk a Szabad Európa rádióban - folytatja Szigeti.

- Fogalmunk sem volt, hogyan kerülhetett ki ilyen hamar, hiszen még stúdiófelvétel sem készült róla. Ez azóta is rejtély maradt a számomra, pedig nyomoztam utána - tette hozzá Szigeti, aki a Hogy volt? műsorban tudta meg az igazságot. A Dunán vasárnap este látható műsorban vendégeskedő Kóbor János árulta el a titkot.

- Én vittem ki - vallotta be az Omega énekese, aki lapunknak is elmesélte a történetet.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: