2016-04-07 12:19:08• hírek • MTI

Klopp visszatér Dortmundba

Jürgen Klopp
Jürgen Klopp

Egyértelműen a Liverpool dortmundi vendégjátékát övezi a legnagyobb érdeklődés a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének csütörtöki első felvonásán: a Borussia korábbi sikeredzője, Jürgen Klopp ellenfélként tér vissza a német városba.

A Dortmunddal kétszeres német bajnok, Bajnokok Ligája-döntős tréner a sorsolás előtt még arról beszélt, hogy nem szeretné korábbi együttesét kapni, később azonban már elégedettségének adott hangot a párosítás láttán.

"Csak a futball képes ilyen történetet írni. Tegnap azt kérdeztem, miért akarnék összekerülni a mezőny legerősebb csapatával, de ha meg akarjuk nyerni az Európa Ligát, és ha a negyeddöntőig eljutottunk, akkor nyilván le kell győznünk a legerősebb riválist is" - fejtegette akkor a német edző.

A dortmundi játékosok jelentős része dolgozott együtt a szakemberrel, s mindannyian nagy várakozással tekintenek a párharc elé. Nuri Sahin például arról beszélt, hogy továbbra is kiváló a kapcsolatuk Kloppal, ám a jó viszony nem fogja befolyásolni a két meccs kimenetelét.

A továbbjutás esélyese a német bajnokságban második Borussia, melybe hosszabb kihagyás után most tér vissza a középpályás Ilkay Gündogan, valamint a védelemben Szokratisz Papasztatopuloszra és Mats Hummelsre is számíthat már Thomas Tuchel vezetőedző.

A Liverpool hullámzóan teljesít Klopp bemutatkozó szezonjában, a bajnokságban ennek eredményeként csak a kilencedik. Ugyanakkor az Európa Ligában az egyedüli állva maradt angol együttes, melynek éppen az EL megnyerése maradt az egyetlen esélye arra, hogy jövőre a nemzetközi kupában szerepeljen.

Nehéz feladat vár a kétszeres címvédő Sevillára, amely a nyolc között a szintén spanyol Athletic Bilbaóval csap össze. A bajnoki forma alapján nagy csatára van kilátás, a Primera Divisiónban ugyanis egyetlen hely választja el egymástól az egyaránt 48 pontos csapatokat: a Bilbao a hatodik, a Sevilla pedig a hetedik.

Európa Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Braga - Sahtar Donyeck 22.05 Digisport3.hu
Villarreal - Sparta Praha 22.05 Digisport2.hu,
Athletic Bilbao - Sevilla 22.05  Digisport1.hu, Dolce2
Borussia Dortmund - FC Liverpool 22.05  RTLII, ProTV, Dolce1
A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: