2014-01-06 22:35:42• hírek • Szatmar.ro

Megvédte bajnoki címét Mátészalkán az Erdélyi Öregfiúk

Megvédte tavaly szerzett bajnoki címét a hétvégén Mátészalkán az immár hatodik alkalommal megszervezett veterán teremfoci-bajnokságon az Erdélyi Öregfiúk csapata. A szatmáriak nehezen melegedtek be, a csoportból alig jutottak tovább - aztán már senki sem tudta megállítani őket.

A bajnokságra 21 csapat nevezett, a szervezők pedig négy darab négy csapatos és egy darab öt csapatos csoportot alakítottak ki. A Vincze Sándor „vészkapussal" felálló szatmáriak az egyik négyes csoportba kerültek, ám ekkor még nem voltak túlságosan meggyőzőek. Egy 9-2 arányú győzelem mellett ugyanis egy 2-2-es döntetlenre és egy 3-1-es vereségre futotta erejükből. Mindez éppen hogy elég volt ahhoz, hogy a négyes csoportok legjobb harmadik helyezettjeként bejussanak a legjobb 12 csapat közé - a négyes csoportok első kettő és az ötös csoport első három helyezettjével egyetemben.

A korábbi Olimpia és Rapid-játékos Esztinka Sándor köré épülő csapat aztán vasárnap az egyenes kieséses szakaszban egyenesen megtáltosodott. A szatmáriak előbb 3-0-ra legyőzték Fehérgyarmatot, majd gól nélküli rendes játékidő után büntetőkkel 2-0-ra a házigazda Mátészalkát.

Az igen egyedi rendezés következtében ekkor az állva maradt három csapat körmérkőzésekkel döntötte el a győztes kilétét. Az Erdélyi Öregfiúk itt előbb 3-0-ra verték a Szalka Tüzépet, majd 4-1-re az Encsencs együttesét, megvédve ezzel tavaly szerzett bajnoki címüket. Ráadásul még egy értékes egyéni kitüntetést is besepertek, hisz Mándi Attilát választották a torna legjobb játékosának.

„„Nehezen kezdtünk a csoportban, de utána felvettük a ritmust, és egyre jobban belejöttünk, így a végén mondhatni, hogy simán nyertük meg a tornát. Ezek után jövőre a triplázásra koncentrálunk" - jelentette ki Esztinka Sándor.

Az Erdélyi Öregfiúk együttese: Vincze Sándor (kapus), Esztinka Sándor, Marian Sorin, Petric Mircea, Coman Florin, Vincze Attila, Oşan Daniel, Laza Călin , Mándi Attila.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: