2014-01-13 17:39:32• hírek • Kocsis Zoltán

Kizárólag Szatmár megyeiek állhattak dobogóra Csengerben

A Szatmárnémeti Sportiskola csapata
A Szatmárnémeti Sportiskola csapata

Kizárólag a történelmi Szatmár vármegye erdélyi részére szakadt területek csapatai állhattak dobogóra a hétvégén Csengerben megszervezett utánpótlás teremlabdarúgó tornán. A 14 évnél fiatalabb játékosokat felsorakoztató csapatok között a Szatmárnémeti Sportiskola a döntőben visszavágott a Nagykárolyi Kindernek a csoportban elszenvedett vereségért, míg a harmadik helyre az Olimpia gyerekei futottak be.

A bajnokságra nyolc csapat jelentkezett, közülük három is Szatmár megyét képviselte. A csapatokat a szervezők két négyes csoportokba osztották, ahonnan az első két helyezett jutott az elődöntőbe.

A Csenger FC és a Gyüre SE mellett az A csoportba került a Szatmárnémeti Sportiskola és a Nagykárolyi Kinder együttese. Kettejük párharcát (ekkor még) a nagykárolyiak nyerték 4-2-re. Talán kevesen gondolták, hogy ez lesz a döntő felállása is - azt meg talán még kevesebben, hogy ott milyen eredmény születik. Ám ne menjünk a dolgok elébe.

Szóval az A csoportban a Kinder a szatmáriak mellett 8-0-ra verte a Gyürét és 4-0-ra a Csengert, így 100%-os teljesítménnyel, első helyről jutott tovább, megelőzve a Csengert és a Gyürét egyaránt 5-0-ra legyőző Sportiskola csapatát.

Hasonlóan jól szerepelt a B csoportban a Szatmárnémeti Olimpia is, amely ugyan kikapott 4-3-re Nyírbátortól, de 3-0-ra verte a Filo SE-t és 5-3-ra a Mátészalkai MTK-t, így másodikként jutott tovább.

Az elődöntőben a Nagykároly egy izgalmas, gólgazdag meccsen 5-4-re győzte le az Olimpiát, míg a másik elődöntőben egy hasonlóan kiélezett, ám kevéssé változatos meccsen nyert egy góllal a Sportiskola a Nyírbátor ellen.

A két döntőben aztán eljött a visszavágó ideje! Előbb a kisdöntőben az Olimpia vágott vissza 1-0 arányban a Nyírbátornak, majd a fináléban a Sportiskola bosszulta meg ugyanilyen arányban a Nagykároly csoportgyőzelmét.

A szatmáriak emellett két egyéni elismerést is elkönyvelhettek: Moldovan Tudor, a Sportiskola futballistáját választották a legjobb mezőnyjátékosnak, a Kinder kapusát, Preg Dánielt pedig a kapusnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: