2009-10-06 11:12:33• hírek • MTI

Kivel szúrt ki Oprescu?

Független jelöltként kíván indulni a novemberi román elnökválasztáson Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere, aki hétfőn jelentette be, hogy megpályázza az államfői tisztséget.

Oprescut 2008 júniusában választották Bukarest főpolgármesterévé. Választási sikerében jelentős szerepet játszott, hogy nem sokkal előtte kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), s függetlenként vágott neki a számára végül sikerrel végződő küzdelemnek.

Most ugyanezt a lapot próbálja megjátszani. Oprescu hétfői beszédében már ostorozta is a politikai pártokat, amelyek "rátelepednek" az emberek életére. Függetlenségét hangsúlyozta, és kijelentette: a politikusok kudarcának tulajdonítható a gazdagok és a szegények közötti szakadék, ami ma a romániai társadalmat jellemzi. Azzal vádolta a pártvezetőket, hogy saját meggazdagodásukra használják fel politikai alakulatukat, és keveset tesznek az emberekért.  
A színes és közérthető fogalmazásáról ismertté vált Oprescu népszerűségében az is jelentős szerepet játszik, hogy szakmáját tekintve sebész, sokáig kórházigazgató volt Bukarestben.

A román elemzők véleménye megoszlik, hogy melyik jelölt számításait húzza át Oprescu. Számos elemző szerint a főpolgármester "felbukkanásával" nehéz helyzetbe kerül Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje. Oprescu ugyanis elsősorban a szociáldemokrata táborból fog szavazatokat elhalászni. Mások úgy vélik, hogy Traian Basescu jelenlegi államfő legyőzésére igazán Oprescunak vannak a legnagyobb esélyei, ha bejut a választás második fordulójába.


Sorin Oprescu elvileg a PSD szimpatizánsok szavazataira számíthat
Sorin Oprescu elvileg a PSD szimpatizánsok szavazataira számíthat


Az eddig felmérések szerint minden bizonnyal sor kerül december 6-án második fordulóra, a november 22-re kitűzött első körben várhatóan egyetlen jelölt sem szerzi meg a győzelemhez szükséges szavazatmennyiséget.    
Eddig Basescu, Geoana és Oprescu mellett a liberális Crin Antonescu jelentette be részvételi szándékát az elnökválasztáson, de minden bizonnyal a jelöltek között lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott Kelemen Hunor, valamint a szélsőjobboldali nézeteiről hírhedtté vált Gigi Becali üzletember. Várhatóan a nacionalista Corneliu Vadim Tudor is indul.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: