2020-03-24 14:51:18• hírek • Bajnai Botond

Kíváncsi, hogy hány lélegeztetőgéppel rendelkezik a megyei kórház? Itt a válasz!

Sokan kíváncsiak voltak rá, hogy ha még súlyosabbá válik a járványügyi helyzet, és Szatmár megyét is ellepik a betegek, milyen esélyekkel nézünk szembe a járvánnyal. Ennek egyik sarkalatos szempontja a lélegeztető gépek száma – e felől érdeklődtünk.

Amint arról beszámoltunk, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház is igyekszik meghozni azokat a fontos lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy olyan forgatókönyv esetén, mely során Szatmár megyében is elszaporodna a koronavírusos megfertőződések száma, a lehető leghatékonyabban tudják felvenni a tempót a betegség kezelésével.

Így az intézményen belül is számos intézkedést vezettek be. Ezek közül az egyik, egy plasztikai sebészeti részleg átszervezése volt, ugyanis Adrian Marc kórházmenedzser szerint első ízben nem az intenzív osztályon kezelnék a fertőzötteket, hanem ezen az átalakított részlegen, ahol 25 ágy áll majd a páciensek rendelkezésére. Az intenzíven egyébként csak 21 ágy van.

Továbbá különböző beteg-utakat határoztak meg, amelyeket fertőzésveszély esetén fognak használni, abban az esetben, ha a sürgősségiről a műtőbe, az intenzív osztályra, vagy a szülészetre kell szállítani egy pácienst.

Mégis mindezek mellett talán a leglényegesebb kérdés, hogy hány lélegeztetőgéppel is rendelkezik a megyei kórház, ugyanis a vírusfertőzés előrehaladottabb stádiumában sokak számára ez jelentheti az egyetlen esélyt az életben maradásra.

Adrain Marc kórházmenedzsertől erre a kérdésünkre is választ kaptunk: 38. Ennyi lélegeztetőgép van jelenleg a megyei kórházban, viszont további 11 még meg kellene érkezzen, így 49-re nőne az eszközök száma.
(Szerk. megj: ezek az adatok csak a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházra vonatkoznak, a tasnádi, nagykárolyi, avasfelsúfalui kórházakra nem!)

A kórházmenedzser egészen részletesen beszámolt a lélelgeztetőgép-helyzetről: elmondta, az intenzíven eddig volt 21, de nemrég vásároltak még 3-at, így ott jelenleg 24 lélegeztetőgép van, ugyanakkor nemrég sikerült további kettőt bérbe is venni. A sürgősségin továbbá 4 gépet tartanak számon, amelyek közül kettő hordozható, azaz mobil egység, míg a műtő egységekben rendelkeznek 14 olyan altatógéppel, amelyeket lélegeztető funkcióra is át lehet állítani. Ezek közül 7 esetében döntöttek az átalakítás mellett, 7 pedig megmarad a műtétekhez szükséges altatógép minőségben.

Egy gépet pedig nemrég a Rotary Club adományozott a kórháznak, így pontosan 38 a végeredmény. De a közeljövőben tehát további 11 lélegeztetőgépre még számít a kórház, miután különböző jótékony adományozók (vállalkozások és magánszemélyek) további eszközök felajánlását ígérték a kórház számára.

Kérdésünkre hogy mennyire lehet felkészülni erre a helyzetre, a kórházmenedzser válaszként elmondta: „Lehet, mégpedig úgy ha betartjuk a szabályokat. Az egészségügyi rendszer önmagában nem tud felkészülni, amíg a lakosság nem alkalmazkodik a helyzethez. Lehetne ezer lélegeztetőgépünk is, az se lenne elég, ha az emberek továbbra is jönnek-mennek, nem maradnak otthon, nem próbálják meg elkerülni a fertőzést. Az egészségügyi rendszer folyamatosan azon dolgozik, hogy felkészülten nézzen szembe a helyzettel, de ez mit sem ér, ha a lakosság hozzáállásával nem segíti a vírus megfékezését” – mutatott rá az intézményvezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: