2008-09-11 15:23:53• hírek • Szatmar.ro

Kiváló ütemben haladnak a felújítások

A napokban Dobrára látogattak a megye elöljárói, hogy áttekintsék az ott zajló útfelújítási munkálatokat, és a helyi iskolarenoválás jelenlegi fázisát. A Dobra felé vezető községi rangú bekötő út rehabilitációja lassan a végéhez közlekedik, a hivatalos átadásig néhány simítás van még hátra.

 

Csehi Árpád megyei tanácselnök, Günthner Tibor, Kovács Máté és Kónya László megyei tanácsosok, valamint a két alprefektus Octavian Lazin, és Gáti István elégedetten szemlélték a kormánypénzből épülő, a megye egyik legrendezettebb községi útjává avanzsálódó útszakaszt.

A megye vezetői, Fekete Bertalan alpolgármesterrel közösen a dobrai általános iskola renoválásának jelenlegi stádiumát is ellenőrizték. A dobrai iskola is azok az intézmények közé tartozik, amelyek a Tanügyminisztérium és a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőségen keresztül komoly összegeket kaptak iskolafelújításra. Az ottani oktatási központ mind funkcionalitását illetve kinézetét tekintve teljesen átalakult.

Az új épületben a korábbi évekhez képest több tevékenység folytatására kiváló körülmények között nyílik lehetőség. Az iskolához kazánházat, és fásszínt is építettek, amely a fűtésszezonra már teljesen elkészül. Az iskola vezetősége biztosította az elöljárókat, hogy iskolakezdésre minden munkálatot teljesen befejeznek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: