2016-06-23 14:20:43• hírek • Kocsis Zoltán

Kiütötte a villanyoszlopot, ez okozott áramkimaradást Szatmárpálfalván

Komoly áramkimaradást okozott egy közlekedési baleset csütörtök hajnalban Szatmárpálfalva községben, ám szerencsére súlyos személyi sérülés nem történt. Mint ahogy nem történt szerdán Bogdánd közelében sem.

A Szatmár Megyei Rendőrség tájékoztatása szerint a DC54-es úton, Bogdánd közelében szerda délben a 31 éves szatmárnémeti V.F. vezette jármű áttért a szemben közlekedők sávjába, ahol összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő gépkocsival. A balesetben a vétkes autós kisebb sérüléseket szenvedett. A helyszíni vizsgálat megállapította, egyik érintett sem fogyasztott alkoholt.

Szintén nem fogyasztott alkoholt az a 41 éves szamoskrassói férfi sem, aki Szatmárnémeti felé tartva autójával csütörtök hajnali 06.00 óra után pár perccel Szatmárpálfalván átsodródott az úttest másik oldalára, majd nekicsapódott egy villanyoszlopnak.

A balesetben kisebb sérüléseket szenvedett az autó utasa, egy 45 éves nő, a villanyoszlop viszont ketté tört, ami áramkimaradást okozott a községben. Az oszlopot a délelőtt folyamán cserélték ki a szakemberek, az áramellátást azonban annál korábban sikerült visszaállítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: