2010-01-18 15:17:17• hírek • Szatmar.ro

Kitűnő eredmények a tantárgyversenyeken

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a megyeszékhelyen a kémia és a fizika tantárgyversenyek megyei szakaszait.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai ezúttal is nagyon jó eredményeket értek el, nyolc dobogós helyet és hat dicséretet kaptak a versenyeken - tudtuk meg Boga Katalin fizika- és Átyim Erzsébet kémiatanárnőtől.

„Nagyon magas szintű feladatokat kellett megoldjanak a diákok mind fizikából, mind kémiából. A tesztlapok akár az országos szakaszon is megállták volna a helyüket" - mondták el a Szatmar.ro-nak a felkészítők.

A nehéz tételsor ellenére fizikából első helyezett lett Danku Júlia (VIII.), Lakatos Tamás (X. A), és Bondici László (XI. A), második lett Kerekes Anna (VIII.) és Sajtos István (X. A), Veres Kupán Hunor (VII.) pedig harmadik lett, így ők képviselik január végén a tanintézményt a konstancai országos döntőn. A megyei fordulóban Gereben Hunor (X. A) szintén harmadik lett, Képes Tamás (VIII.), Doloczki Dalma (VIII.) és Koroknay Bernadett (X. A) pedig dicséretben részesült.

A vasárnapi kémia olimpiászon az első díjas és egyben első helyezett Oláh Laura (XII. C) lett, ő jutott tovább a Pitesti-i országos tantárgyversenyre is, Tóth Zselyke (XI. C) pedig első helyezett lett, Danku Júlia (VIII.), Bodnár Eszter (IX. D) és Poszet Cynthia (X. A) dicséretet kapott.


Kitűnő eredményeket értek el a kölcseys diákok a megyei szintű tantárgyversenyeken
Kitűnő eredményeket értek el a kölcseys diákok a megyei szintű tantárgyversenyeken


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: