2007-09-05 19:45:58• hírek • István Löchli

Kitört az Etna

 Újra kitört a szicíliai vulkán – nem veszélyeztet lakott területet. (video)
 Újra kitölt a szicíliai vulkán, az Etna, de a szakértők közleménye szerint, nem veszélyezteti a közösségek lakóit, viszont a katasztrófavédelem biztonsági okokból elrendelte az érintett települések kilakoltatását.
 
Az olaszországi vulkanológusok szerint nincs ok az aggodalomra, közvetlen életveszély nem fenyegeti az embereket, azonban a veszélyeztetett területeken nem árt az óvatosság, ugyanis megtörténhet, hogy nagyobb kődarabok zuhanhatnak az égből, a lávakitörést követően. Éjszakára mindenképpen szükséges volt a Kátánia repülőteret lezárni, ugyanis a kifutópályára nagyobb kőtörmelékek hullottak, illetve a sűrű füst miatt nem tudtak felszállni, vagy leszállni a repülőgépek. Ezelőtt már két héttel felébredt az Etna, de akkor nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget, ez a térségben mindennapi jelenségnek számít. Először csak gőzöket lövellt ki magából, majd kitört, és a keleti leejtőjén megindult a lávafolyam. Az eddigi adatok szerint 100 méteres magasságba lövellte fel a hamut, tüzet és rögöket, de szerencsére eddig senkinek nem esett bántódása. 

  Európa elsőszámú működő vulkánjának legutolsó kitörése 2006-ban volt.
{youtube}Rd-enn5KzfY&mode{/youtube}
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: