2009-11-06 18:01:50• hírek • Ferenczi Noémi

Kitettek magukért a kicsik: picuravató a Kölcseyben

Pénteken délután került sor a legkisebbek, vagyis a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ötödikeseinek ünnepélyes „kölcseys diákká avatására", a Picuravatóra.

Immár hetedik alkalommal rendezték meg a Picuravatót a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, mely keretében harminc ötödikes diákot köszöntöttek a felsőbb osztályok tanulói. A minden évben nagy sikerrel megrendezett ünnepség délután kezdődött a főgimnázium udvarán egy rendhagyó kosárlabda meccsel, melyen V-VIII. osztályosokból álló vegyes összetételű csapatok mérték össze tudásukat. A jó hangulatú meccs után mindannyian felvonultak a díszterembe, ahol színpadi produkciók sora majd vetélkedő következett. Az V-VIII. osztályosok elénekelték „himnuszaikat", majd a VI. A osztályosok által írt fogalmazásokból összegyúrt „Heti morgolódó" című jelent került bemutatásra, majd Gnándt Réka, VI. B osztályos tanuló, a tavalyi „házi" Megasztár döntőse énekelt. A hetedikesek Veres Kupán Emese és Veres Kupán Hunor diákok által írt tréfás, vidám jelentet mutatták be „Hogyan tovább Kölcsey?" címmel, mely az iskolában rendezett verseny legjobb írásaként került színpadra. A nyolcadik osztályosok társas tánccal köszöntötték az ötödikeseket, majd az elmúlt négy év emlékeit elevenítették fel fényképes bemutatóval.

Az ötödikesek öt csapatra oszlottak és kezdetét vette a vetélkedő, mely során ügyességi feladatokkal kellett megbirkózniuk a kisdiákoknak. A Picuravató ünnepélyes zárásaként minden ötödikest egyenként szólítottak nyolcadikos társaik a színpadra és a „befogadlak téged a kölcseys diákok sorába" mondattal köszöntötték őket. Az avató a Kék virág énekkel zárult, mely egykor és a tavalyi nyílt nap óta ismét a főgimnázium diákjainak éneke lett. Az esti bulin minden diák kitűnően szórakozott.

Videó:

Képgaléria:






































Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: