2012-07-27 18:44:19• hírek • Kocsis Zoltán

Kiszorultak a helyi termelők a tej-kifliből

Előny az, ha távolabb van és jobb az, ami nem friss - ezt sugallja legalábbis az a kormányrendelet, amely   az általános iskolásoknak nyújtandó élelmiszer-támogatást jelentő tej és kifli programot szabályozza.

A Csehi Árpád Szabolcs által vezetett Szatmár Megyei Tanács volt az egyik első, amely néhány évvel ezelőtt úgy döntött: minden egyes önkormányzat saját maga szervezze meg a tej és kifli beszerzéséről szóló licitet. A szubszidiaritás elvét követő módszer nem csak Szatmár megyében, de másutt is eredményesnek bizonyult. Ennek ellenére az új kormány elrendelte, hogy a beszerzéseket központosítják , mit sem törődve az oly sokszor elpuffogtatott decentralizációs ígéretekkel. Valamint a gyerekek érdekeivel.

A rendelet kimondja ugyanis, hogy amennyiben egy beszállító 45 kilométernél távolabbra kell szállítson, akkor elég, ha hetente egyszer teszi meg az utat. Ez azt jelenti, hogy  az iskoláknak kell gondoskodniuk a tárolásról, a gyerekek pedig nem kiflit kapnak, hanem kekszet. Vagy rosszabb esetben száraz kiflit.

Mindez hátrányosan érinti a helyi kistermelőket is, mert egyrészt a távoli beszállító csak öt naponta teszi meg az utat, azaz spórol a szállítási költségeken, másrészt pedig evidens, hogy nem valamely helyi pékség termékeit veszi meg, hanem egy nagy kapacitásban dolgozóét.

A kifli ügyében augusztus 23-án derül majd ki, hogy ki lesz a Szatmár megyei beszállító, a tej (és joghurt) esetében pedig szeptember 3-án. Azt egyelőre az  illetékesek sem tudják megmondani, hogy a program tartalmaz-e majd gyümölcsöt is. Az eddigi szabályozás nem ejt róla szót...

A következő tanév szeptember 10-én kezdődik, kérdés, az első nap jut-e minden iskolapadra tej és kifli?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: