2009-06-05 17:11:55• hírek • Ferenczi Noémi

Gálaműsorral zárták az évadot

Pénteken került sor Harag György Társulat évadzáró gálájára, mely keretében egyéb díjjak mellett, átadták az év színészének, színésznőjének járó díjakat.

Színvonalas gálaműsorra búcsúztatták az idei évadot a Harag György Társulat színművészei. A gálaműsor  alkalmából zsúfolásig telt az Északi Színház nagyterme és nem csalódtak akik jegyet váltottak péntek estére. A társulat összes színművészének közreműködésével változatos műsort kísérhettek figyelemmel a színházkedvelők. Czintos József, társulatigazgató elmondta, az idei évadzárón minden színész azt adta elő, amit szeretett volna, így állt össze pár nap alatt a műsor. A Minhalálig Beatles-ből jó ismert négytagú zenekar - Rappert Gábor, Nagy Csongor, István István és Péter Attila Zsolt - közreműködésével egy igazán szórakoztató gálaműsort kapott az évad zárásaként a közönség.

A szünet előtt árverésre került sor. Az árverésre bocsátott festmények árát a színház egyik munkatársának ajánlották fel a társulat tagjai, aki nemrég komoly műtéten esett át és a továbbiakban nagy szüksége lesz a támogatásra. Az eleinte döcögős árverés végül sikerrel zárult, ugyanis az összes képnek akadt gazdája. Az Négy dudás egy csárdában című kép et például rekord-áron, 1300 lejért vihette haza új tulajdonosa.

A gálaműsor keretében sor került a minden évadzáró alkalmával kiosztandó díjak átadására. A közönség az utolsó bérletes előadás végén voksolhatott az év színészére, színésznőjére illetve az általa legjobbnak vélt előadásra.

A nagyérdemű szavazatai alapján, az év színésznője Lőrincz Ágnes lett, az idei év színésznek járó díjat pedig Nagy Csongor vehette át. Nem okozott nagy meglepetést, hogy az idei év repertoárjából a Mindhalálig Beatles című előadás nyerte el leginkább a szatmári közönség tetszését. Nagy Csongor  színművésznek ítélték oda a Harag György emlékplakettet is. A gála keretében magáncégek is jutalmazták a szatmári társulat tagjait. A gála "csipegetéssel"  és koccintással zárult a színház előterében.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria


A Négy dudás egy csárdában című festmény 1300 lejért kelt el a jótékonysági árverésen
A Négy dudás egy csárdában című festmény 1300 lejért kelt el a jótékonysági árverésen


Lőrincz Ágnes és a Beatles zenekar: Száguldás, Porsche, Szerelem
Lőrincz Ágnes és a Beatles zenekar: Száguldás, Porsche, Szerelem


A társulat üdvöskéinek showjával zárult a gála
A társulat üdvöskéinek showjával zárult a gála


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: