2015-02-24 13:33:07• hírek • Kocsis Zoltán

Kisorsoltuk a magyar-román meccs belépőinek nyerteseit

Szerda este először fordul majd elő, hogy Magyarország és Románia hivatalos labdarúgó mérkőzést vívjon Csengerben. A futsal-találkozóra két belépőt sorsoltunk ki a Szatmár.ro olvasói között.

A sorsoláson azok vehettek részt, akik helyesen válaszoltak a kérdésre, mely szerint a FIFA hivatalos szabályzata alapján egyszerre hányan léphetnek pályára egyazon csapatban egy futsal-mérkőzésen. A helyes válasz természetesen az, hogy egyszerre négy mezőnyjátékos és egy kapus lehet a pályán, ennek megfelelően Szelmenczi Eduárd Attila és Surányi Erich Norbert örülhet a két ingyenes belépőnek.

Magyarország és Románia U21-es futsalcsapata egyaránt a korosztályos Európa-bajnokságra készül, ennek kereteiben mérkőzik meg egymással szerdán Csengerben, csütörtökön pedig Nagybányán. A csengeri mérkőzésre a belépő 500 forintba kerül mindkét tábor számára, a mérkőzés pedig helyi idő szerint 18.00 órakor kezdődik.

Érdemes azonban már korábban helyet foglalni a teremben, ugyanis az egykori Olimpia-játékos Mándi Attila 9 éves tanítványai a csengeri 9 éves gyerekekkel játszanak majd egy előmérkőzést.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: