2013-09-27 19:55:37• hírek • Szatmár.ro

Kisorsoltuk a két színházbérletet

A Szatmár.ro és a Harag György Színtársulat közös nyereményjátékán két színházbérletet sorsoltunk ki.

Különleges évaddal emlékezik megalapításának 60 éves jubileumára 2013/2014-ben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évfordulót 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség és a meghívott szakmabeliek, a társulat korábbi és jelenlegi alkalmazottai megtekinthetik az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.

A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében. Január és február folyamán természetesen bérletben is megtekinthető lesz majd a szilveszteri produkció.

Februárban láthatják majd az ifjúsági bérlet tulajdonosai Carlo Goldoni olasz komédiaíró Mirandolina című művének színpadi változatát; a magyarországi Lendvai Zoltán fogja megrendezni Henrik Ibsen A nép ellensége című színművét. Bérletcserében kerül bemutatásra a nagyváradi Szigligeti Színház Kaviár és lencse című előadása.

A Harag György Színtársulattal közös nyereményjátékunkon arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik az az előadás, amit a leginkább várnak olvasóink. Azt nem áruljuk el, hogy melyik előadás nyert, de azt igen, hogy kik örülhetnek egy-egy színházbérletnek! Játékunk szerencsés nyertesei: Doloczki Anita és Veber Emese. Gratulálunk! Nyereményük átvételének módjáról telefonon értesítjük őket!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: