2013-07-13 10:00:16• hírek • Venczel Katalin

Hatan vesztették életüket a francia vonatbalesetben

Befejeződött péntek este a sérültek mentése az elmúlt 25 év legsúlyosabb franciaországi vasúti szerencsétlensége után, amelyben a belügyminisztérium nem végleges adatai szerint hatan vesztették életüket, kilencen súlyosan, 22-en pedig könnyebben megsérültek.

Az áldozatok keresése azonban egész éjjel folytatódik, miután elképzelhető, hogy a felborult vagonok alatt, illetve a vonat és a peron közé holttestek szorultak.

Valamennyi sérültet helikopterekkel szállították négy nagy párizsi kórházba, a fővárostól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvaráról, ahol 17.14-kor egyelőre ismeretlen okokból kisiklott a Párizsból a közép-franciaországi Limoges városa felé tartó gyorsvonat, amelyen 370-en utaztak. Az áldozatok között nem volt gyermek.

Frédéric Cuvillier közlekedési miniszter tájékoztatása szerint a vonatnak a menetrend szerint nem kellett megállnia a pályaudvaron, és a szabályoknak megfelelő óránként 150 kilométeres sebességnél valamivel lassabban, óránként 137 kilométeres sebességgel haladt, amikor a harmadik és negyedik vagonja kisiklott.

Rendőrségi források szerint a vonat egyik része tovább haladt, a másik fele, négy vagon pedig felborult. 
Guillaume Pépy, az SNCF elnöke köszöntet mondott azoknak a vasutasoknak, akiknek segítségével sikerült megállítani a kisiklott vonatot és ezzel megakadályozni, hogy az nekimenjen egy, a másik irányból érkező vonatnak. Azt is megjegyezte, hogy a kisiklást általában a kerekek vagy a sín problémája okozza.

A kisiklás egy váltó magasságában történt, 200 méterre a pályaudvartól. Az SNCF szerint június végén a szerencsétlenség helyszínének közelében javították a váltókat, de nem azon a vágányon, ahol a baleset történt.

A szemtanúk által mobiltelefonokkal készített és a közösségi oldalakon közzétett felvételeken az látszik, hogy a kisiklott vonat egyik kocsija felcsúszott a pályaudvar peronjára és lesodorta annak a tetejét.

Az utasok és a szemtanúk is "horrorjelenetekről" számoltak be.  
"Sok volt a sérült, nők és gyerekek beszorultak a vagonokba. Remegtem, mint egy kisgyerek. Az emberek kiabáltak. Egy férfinak tiszta vér volt az arca" - mondta egy 30 éves férfi, aki a peronról nézte végig a balesetet.

Egy 57 éves utas arról számolt be, hogy miközben menekült ki a vagonból, amelyben utazott, egy fej nélküli testen kellett átlépnie.

Az utasok beszámolói szerint először egy nagy csattanást lehetett érezni, amelyet több is követett, mielőtt a vagonok egy része felborult.

"Nekem azt mondták, de ez még megerősítésre vár, hogy volt egy csattanás. Hogy az milyen jellegű volt, azt majd a vizsgálatnak kell megállapítania" - mondta Francois Hollande államfő, aki este 8 óra után érkezett a helyszínre. Tájékoztatása szerint három vizsgálat is indult az ügyben, az illetékes minisztérium, az SNCF és a rendőrség részéről.  A köztársasági elnök szerint a vasárnapi nemzeti ünnep a gyász jegyében fog eltelni. 
Manuel Valls belügyminiszter megszakította dél-franciaországi látogatását és szintén Brétigny-sur-Orge-ba sietett, ahol este 11-kor Jean-Marc Ayrault kormányfő is látogatást tett az egészségügyi és a közlekedési miniszter kíséretében.

A párizsi Austerlitz pályaudvarról induló és oda érkező teljes vasúti forgalmat péntek estére leállították, amely óriási fennakadásokat okozott az egész országban. A franciák jelentős része ugyanis a július 14-i nemzeti ünnepkor kezdi meg nyári szabadságát, s így nagyon sok család pénteken délután és este indult nyaralni. Az érintett vasúti szakaszon az elkövetkező három napban szünetelni fog a közlekedés.

Franciaországban 1988 óta nem volt ilyen súlyos vasúti szerencsétlenség, akkor 56-an vesztették életüket a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: