2009-01-31 09:18:33• hírek • Szatmár.ro

Kisebbségi kérdések terítéken

Január 30-án, pénteken, délután a Szent István Kör ülésén bemutatkozott az alig egy éve működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

Két kutató, Peti Lehel és Jakab Albert Zsolt számolt be az eddigi eredményekről és megjelentett kiadványokról, valamint az intézet terveiről és kutatási programjairól. Az állami támogatással létrejött intézmény feladata a romániai nemzeti kisebbségek identitásának kutatása történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallási és más szempontokból.

Kutatás készült már a migrációról, a parlamenti kisebbségi képviseletről a környező országokban, a roma oktatás problémáiról, a kétnyelvűségről, stb.

A két előadó elmondta, ezen intézmény fő célkitűzése, hogy a kutatások, felmérések eredményeit komoly érvekként használják fel a közéletben, ezen kívül pedig sok fiatal tehetség számára biztosít lehetőséget a pályán maradásra. Miután röviden ismertették az intézményt és az ott zajló tevékenységeket, bárki kérdésekkel fordulhatott a két kutatóhoz. Szóba került a romák marginalizálódása és az esetleges Szatmár megyében végzett kutatások lehetősége is.

A jövőbeli tervekre vonatkozóan elmondták, hogy a következő népszámláláskor szeretnék elfogadtatni, hogy a kérdőívek tartalmazzanak a kultúrához való kötődésre vonatkozó kérdéseket is.

Peti Lehel és Jakab Albert Zsolt mutatta be az intézetet

Az érdeklődők kérdéseket tehettek fel a két kutatónak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: