2015-09-05 12:29:30• hírek • Szatmar.ro

Kisboldogasszony búcsúk az egyházmegyében

Kisboldogasszony titulussal a szaniszlói, láposbányai, turcbányai, nagybocskói, pálfalvai, körtvélyesi és csanáloserdői templomok rendelkeznek.

Mária születése a megváltás művének kezdete. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. A Szent Szűz születése öröm, ahogy minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Valami szép, valami szent kezdődik.

Szűz Mária az Egyház ősmintája. Benne fog fellobbanni a világ Világossága. Élő Vízforrás fakad majd benne. Ő lesz az akol, ahová érkezik a Jó Pásztor. Nemzedékek várakozása teljesedik be azzal, hogy az idők teljességében Isten egyszülött Fia megtestesül a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lesz. De ma még csak az üdvösség hajnalát, Szent Anna és Joakim leányának születését ünnepeljük. Szeplőtelenül fogantatott, szeplőtelenül élt.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a szaniszlói, láposbányai, turcbányai, nagybocskói, pálfalvai, körtvélyesi és csanáloserdői templomok titulusa Kisboldogasszony. Pálfalván az ünnepet megelőzően két nappal, vasárnap tartják a búcsúmisét Ft. Istvánfi Szilárd, a Szent Család egyházközösség segédlelkésze ünnepi szónoklatával. Láposbányán az ünnep napján, 8-án, kedden délelőtt tizenegy órától lesz a búcsúmise Ft. Barta Barnabás székesegyházi káplán prédikációjával.

Szaniszlón ugyanazon napon és időben lesz a búcsú Ft. Román János nagybányai esperes szentbeszédével. Turcbányán kedden délután fél kettőtől Ft. Antku István mikolai plébános szentbeszédével tartják a búcsút, Nagybocskón pedig este hat órától Ft. Schupler Tibor batizi plébános prédikációjával. Körtvélyesen szeptember 13-án, vasárnap lesz a búcsúmise Ft. Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosának prédikációjával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: