2010-11-16 20:21:57• hírek • Szatmár.ro

Kisbábonyi templomfelújítás

Ikonfestő szakemberek végzik a kisbábonyi templom kazettás mennyezetének a felújítását.

Cristina Busuioc és Capotescu Dinu, a Szatmár Megyei Múzeum munkatársai renoválják a kisbábonyi református templom egyedülálló, igen komoly értéket képviselő kazettás mennyezetét. Kovács József, a gyülekezet lelkipásztora beszámolt róla: a munkálatok szükségességét év elején fogalmazta meg az egyházközség, és a megvalósítást adományokból - egyháztagok, elszármazottak, más gyülekezetek - sikerül kivitelezni.

- A kazettás mennyezetet ezernyolcszázötvenhétben készítették, és nem csak a megyében, de az egész országban különleges a rozetta-mintázatú alkotás. A szú, a penész és a gomba komolyan elkezdte károsítani a faszerkezetet, így szakavatott restaurátorokra volt szükség az elvégzéséhez. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek az adományokat - fejtette ki a lelkipásztor, aki azt is elmondta: pályáztak ugyan kormányzati támogatásra, viszont az idén a szűkös anyagi keretek miatt az egyházak megsegítésére jelentősen kisebb összeg jut országos szinten.

Szatmár megyében Hadadnádason van még hasonló díszítésű mennyezet, viszont annak a mintázata nem oszlik kazettákra. Kisbábonyban 138 mintás kazetta díszíti a templomplafont.

A templom kazettás mennyezete
A templom kazettás mennyezete


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: