2014-03-28 13:50:45• hírek • Kocsis Zoltán

Kisajátítás – de nem „az” a kisajátítás

Nits János szatmárnémeti városi tanácsos az előző ülésen fordult a kérdéssel a városvezetéshez, amelyben a híres-hírhedt kerülőút és a harmadik Szamos-híd helyzetéről érdeklődött. A csütörtöki tanácsülésen aztán a napirendi pontok között szerepelt egy terelőút egyik területének kisajátítása. Csakhogy ez nem „az" a kerülőút, ez a kisajátítás pedig nem „az" a kisajátítás.

A napirenden a tavaly ősszel átadott, a Lázári utat a Pusztadaróci úttal összekötő terelőúttal kapcsolatos kisajátítás szerepelt. Történt ugyanis, hogy az izraeli NOA DʼInvest a 2000-es évek elején terültetet vásárolt Szatmárnémeti külterületének északi részén, ahol egy komplett szabadidőközpontot akart létrehozni.

2006-ban aztán lemondott a terület egy részéről, hogy azon áthaladhasson a terelőút. Időközben azonban a vállalat megszűnt, a polgármesteri hivatal pedig nem tudta telekkönyvezni az útat, mivel a területnek egy része nem volt a nevén. A városi tanács csütörtökön jóváhagyta a 4246 négyzetméteres terület 8500 euróért történő kisajátítását. Már csak azt kell kiderítenie, ki jogosult a pénz felvételére...

A kerülőúttal és a harmadik Szamos-híddal kapcsolatban viszont Nits a tanácsülésen is elmondta: közel egy hónapja fordult a város vezetőihez, ám választ még nem kapott. A törvény mellesleg 30 napos válaszadási kötelezettséget határoz meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: