2005-08-19 12:22:46• hírek • Szatmar.ro

Kis magyar idő

Hámori Péter budapesti történész, egyetemi adjunktus 1940-44-ről tartott előadást.

 

A Szent István Kör meghívására Szatmárnémetiben tartott előadást tegnap délután Hámori Péter történész, a Pázmány Péter Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa. Előadásának címe: címet viselte, s valóságos társadalomtörténeti elemzésként hatott.

1940 és 1944 között produktív szociálpolitika volt Magyarországon és a hozzá csatolt területeken. Ennek lényege kissé leegyszerűsítve abban állt, hogy az embereknek nem halat adtak, hanem megtanították őket halászni. Ebben az időszakban a rászorulók lakást, műhelyt, gépeket, állatokat kaptak az államtól, tehát nem segélyt, hanem egyfajta kölcsönt adtak nekik. A kedvezményezettek azonban be kellett tartsanak bizonyos játékszabályokat, melyek a közösségi érzést erősítették. Az Országos Nép- és Családalap (ONCSA) jóvoltából tízezer család kapott házat, melyek közül csak 30-40 család nem fogadta el a játékszabályokat, és kényszerült lakóhelye elhagyására.

1940-ben a Magyar Királyság 600 millió pengőt fordított a visszacsatolt területek szociális helyzetének javítására. Ez akkor az éves költségvetés 20 százalékát tette ki. Ez azért is érdekes, hisz manapság egyesek vészharangot kongatnak, ha akár a költségvetés fél százaléka a határon túli magyaroknak menne.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: