2010-12-12 20:07:43• hírek • Szatmár.ro

Vasút Zajta felé

Ismét napirenden van a Szatmárnémeti és Magyarország közötti vasútvonalak kiépítésének az ügye.

A Szatmárnémetiből Csengeren át Mátészalkára, illetve Zajtán keresztül Fehérgyarmatra való vasúti közlekedés továbbra is prioritásnak számít - fejtette ki Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, miután szombaton Kereskényi Gábor, szatmárnémeti alpolgármesterrel közösen részt vett a zajtai vasúti szárny újraindítása alkalmából rendezett ünnepségen.

Amint az köztudott, az MSZP-s kormány több szárnyvonalat is megszüntetett, a FIDESZ most ezeket ismét funkcióba helyezi. A Nagypeleske szomszédságában található Zajtára vasárnap ment ismét vonat Fehérgyarmatról, és ha minden jól alakul, pár éven belül Szatmárnémetiig közlekedhet ismét a vonat - ehhez azonban, csakúgy, mint a csengeri vonal esetében, el el kell végezni a szükséges gazdaságossági számításokat.

Csehi Árpád rámutatott: a szombati, zajtai találkozón szó esett róla: az itteni és a lázári önkormányzat konkrét tárgyalásokba kezd a napokban a Zajta és Nagypeleske között található út korszerűsítésére, amelyet pályázati támogatásból oldanának meg. A Szatmár Megyei Tanács az elmúlt időszakban több, határmenti út felújítására is pályázott.

A zajtai vasútátadáson jelen volt Fónagy János, szállításügyi minisztériumi államtitkár és Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, parlamenti képviselő is.


A zajtai vasútállomás
A zajtai vasútállomás


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: