2012-09-18 10:59:16• hírek • itCafe.hu

Kirobbanó siker az új iPhone

Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a legújabb okostelefon iránt: az elemzők kénytelenek voltak becsléseiket felfelé módosítani.

Kiemelkedő érdeklődésről számolt be az Apple az új okostelefon kapcsán: közleményük szerint az indulás utáni első 24 órában több mint kétmillió készülékre adtak le a fogyasztók előrendelést. Erre érzékenyen reagált a tőzsde is, és a világ legmagasabb piaci kapitalizációjú vállalatának részvényei újabb csúcsot döntöttek: a napot 8,5 dolláros emelkedéssel 699,78 dolláron zárták, de a zárás utáni kereskedésben – először a cég történetében – átlépték a 700 dolláros határt is.

A vállalat azt is közölte, hogy nem voltak felkészülve ekkora rohamra, így a péntektől kezdődő kiszállítással egyelőre nem jut el mindenkihez az új iPhone, lesznek, akik csak októberben kapják meg a megrendelt készüléket. Habár mindez lehet marketingfogás is – ez az Apple esetében nem lenne meglepő –, jelen esetben valószínűleg ténylegesen ellátási gondokkal küszködhetnek, ugyanis egyrészt problémáik voltak a képernyőgyártással megbízott Sharppal, mely nem kezdte meg időben a tömegtermelést, másrészt pedig a hagyományos kezdeti roham is minden eddiginél nagyobb volt: az iPhone 4-ből az első napon 600 ezer darabot adtak el, az iPhone 4S-ből tavaly októberben egymilliót – vagyis az iPhone 5-nek is nevezett készülék esetében megduplázódott azok száma, akik a lehető leghamarabb akarnak hozzájutni a telefonhoz.

A tervezett ütemezés szerint egyébként az Egyesült Államokban és a nagyobb európai piacokon az Apple szeptember 21-én kezdi meg a terítést, szeptember 28-ától pedig további 22 országban – köztük Magyarországon is – elérhető lesz az okostelefon.

A cikk folytatása az itCafe.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: