2011-11-22 14:39:14• hírek • Kocsis Zoltán

Elfogták a fegyvertelen rablót

Alig néhány órával azt követően, hogy egy ismeretlen tettes kirabolta Szatmárnémetiben, az Október 25 téren található gyógyszertárat, a bűnügyi rendőrség el is fogta a tettest - derült ki a rendőrség sajtóközleményéből.

Vasile A. a bűnüldöző szerveknek elmondta, hogy „hirtelen elhatározásból" szánta rá magát a patika kirablására, mert „szüksége volt némi készpénzre". Ezek után már egyértelműen a 22 éves, Érkőrös faluba való fiatalember lett az első számú gyanúsított.

Amint arról a szatmár.ro hétfőn beszámolt, délután fél öt körül értesítették a rendőrséget, hogy egy fiatal férfi kirabolta az új központban található patikát. Az elkövető bármiféle fegyver nélkül, pusztán verbális fenyegetéssel bírta rá az eladónőt, hogy átadja a kassza tartalmát, 498 lejt. A rabló még arra sem figyelt, hogy eltakarja az arcát, egyszerűen egy kapucnival próbálta meg megnehezíteni a felismerését.

Az első kihallgatások alapján a tanúk egy 30-33 éves férfiről beszéltek, ám aztán kiderült, hogy az elkövető jóval fiatalabb. A rabláskor mellesleg azzal rémítette meg az eladónőket, hogy azt mondta: nem fél semmitől, mert már börtönben is ült.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: