2017-01-30 09:29:12• hírek • Szatmár.ro

Kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat

Az RMDSZ idén 15. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át. Kelemen Hunor szövetségi elnök 29 személyt és egy intézményt díjazott 2017. január 28-án, Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt.

„Egy kisebbségi közösség fennmaradásának feltétele azoknak a személyeknek a létéhez köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják. Akik hétköznapi hősökként arra a feladatra vállalkoznak, hogy kultúránk őrei, értékeink ápolói legyenek. Az elkobzott anyagi javak visszaszerzésétől szellemi örökségünk gazdagításán át önzetlenül harcolnak a magyar ügyért, a magyarok tiszteletének kivívásáért. Olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is. Létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható. Elengedhetetlen tehát, hogy köszönettel illessük őket, hogy időről időre kimondjuk és feljegyezzük nevüket" - fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a szombati ünnepélyes díjátadón.

A Szövetség 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők:

  • Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester,
  • Balázs Dénes tanár,
  • Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője,
  • Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja,
  • Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke,
  • Fábián Emese humánerőforrás-felelős,
  • Fornvald András erdészeti jogi szakértő,
  • Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere,
  • Gáspár-Barra Réka újságíró,
  • Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár,
  • Hajdu Géza színművész,
  • a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium,
  • Ilkei Árpád unitárius lelkész,
  • Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő,
  • Kilyén Ilka színészművésznő,
  • Kovács Imre Németpereg polgármestere,
  • Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője,
  • Meleg Vilmos színművész,
  • Dr. Molnár Csaba állatorvos,
  • Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben,
  • Pál József Csaba főesperes,
  • Pauer Andrea főkönyvelő,
  • Petki Pál tanár,
  • Pop Piroska pénztáros,
  • Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője,
  • Szabó Anna nyugdíjas,
  • Szabó Levente-György, Kémer polgármestere,
  • Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester,
  • Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke,
  • Tánczos Vilmos néprajzkutató.

A díjazottak sorában két Szatmár megyei személyiség is megtalálható: Nits János, az RMDSZ városi tanácsi frakciójának egyik alappillére, illetve az erdődi Szakács Imre, aki jó ideig volt a település alpolgármestere és az ő nevéhez fűződik a Petőfi Kör megalapítása is.

A Marosvásárhelyen tartott SZKT keretében kitüntették a leköszönő parlamenti képviselőket, szenátorokat és az RMDSZ leköszönő ügyvezető elnökét is. A kitüntetettek között volt Kereskényi Gábor és Pataki Csaba is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: