2015-03-15 22:25:52• hírek • Kocsis Zoltán

Kiosztották a szatmári RMDSZ idei közösségi díjait

Amint az már az elmúlt években hagyománnyá vált, a március 15-i ünnepség amolyan második félidejeként a szatmári RMDSZ idén is megtartotta éves gáláját. Ennek elsődleges célja, hogy a szövetség átadhassa kitüntetéseit azon közéleti személyiségeknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel, tehetségükkel hozzájárultak a szatmári magyar közösség fejlődéséhez, megmaradásához.

Az idei gála első mozzanataként Pfeifer Melany adott elő egy Babits Mihály költeményt, majd Zakar Péter történész, egyetemi tanár, a magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje tartott egy érdekfeszítő és informatív előadást a magyar papság és az 1848-49-es szabadságharc kapcsolatáról.

Előadásából kiderült, az egyháznak és a klérusnak bizony fontos szerepe volt azon viharos másfél év alatt. Egyrészt közel 120 pap szolgált a honvédek mellett tábori lelkészként. Az otthon maradottaknak azért volt fontos szerepük, mert gyakran nekik kellett elmagyarázniuk az írástudatlan embereknek az új törvényeket, a világ eseményeit. Bátorító, buzdító szavaikra bizony sokszor tömegével vonultak a frontra az emberek. Akárcsak a császárság szemében kegyvesztetté váló papok. A püspökök nagy része támogatta a szabadságharcot, akárcsak a zsidóság értelmiségi és gazdagabb része.

Szó esett természetesen a Szatmárnémeti fejlődésében oly fontos szerepet betöltő Hám János kettős megítéléséről is. Hám János eleinte készségesen együttműködött a forradalmi Batthyányi kormánnyal, ám amikor a harcok kezdtek kiéleződni, akkor a császárság oldalára állt. A szabadságharc leverését követően azonban hiába kérte tőle az udvar azoknak a neveit, akik papként vagy másként részt vettek a küzdelmekben a honvédség oldalán, ő bizony egyetlen forradalmárt sem adott ki.

A professzor előadását követően Kis Kasza Cserés Roland szavalta el Sajó Sándor „Magyar énekét". A folytatásban Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, valamint Poszet Kinga, a szatmári RMDSZ nőszövetségének elnöke átadta a díjakat. Elsőként közösségépítés kategóriájában Erdei Péternek.

„Erdei Péter 1943-ban született Pestszenterzsébeten, de egy éves korában szülei hazaköltöztek Szatmárra. Harminc évet dolgozott a szatmári áramelosztónál, majd 1998-ban vonult nyugdíjba. Azóta az Erlux Kft. tulajdonosa, mindenese. Munkatársaival számos szatmári templomot, műemléképületet, középületet és emlékművet világítottak meg, s látványos munkái közé tartozott Szatmárnémeti ünnepi díszkivilágítása is jó néhány éven keresztül. Parkjaink, köztereink világítása, esti, éjszakai hangulatának létrehozása is fontos része munkájuknak. Erdei Péter azonban nemcsak szakmai téren alkotott maradandót, de a közösségi munka is mindig fontos szerepet játszott életében. Az 1989-es reményt keltő változások után a Szatmárnémeti RMDSZ első elnökeként oroszlánrészt vállalt az első szervezeti egységek (körzetek, városi szervezet) megteremtésében, az első szabad választásokra való felkészülésben, a székház berendezésében és üzemeltetésében. S tette mindezt munkaidő után, önkéntesen. Ő volt 1992-ben az első Magyar Bál szervezője városunkban", hangzott Kereskényi méltatása.

Az oktatás és művelődés kategória díját Poszet Kinga adta át Pataki Enikőnek, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónőjének. „Pataki Enikő 1966-ban született Nagyváradon. Tanári pálya iránti elköteleződése korán megmutatkozott: a Babeș -Bolyai Tudományegyetemen 1987-ben kezdte meg tanulmányaimat magyar-angol szakon. Pedagógusi munkája teljes egészében Szatmárhoz kötődik. Több, mint húsz éve tanít magyar nyelv és irodalmat. Tanított Vetésen egy évet, majd a szatmárnémeti Lucian Blaga Általános Iskolában, 2004-től pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, illetve 2006 - 2011 között a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatán oktatott. 2010-ben nevezték ki a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának. Akkor 650 diák tanult az intézmény 29 osztályában általános iskolai és líceumi tagozaton. Ma óvodától a posztliceális osztályokig 1055 diák tanul 37 osztályban és két óvodai csoportban. A művelődés-szervezés iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évente megrendezett Magyar kultúra hete szervezéséből alaposan kiveszi részét, és alapítótagja a nemrég alakult Nőszervezetnek is", méltatta a díjazottat Poszet Kinga.

Harmadikként az ifjúsági és sport kategóriában Lengyel Éva vehette át oklevelét. „Lengyel Éva mesteredző 1952-ben született Szatmárnémetiben, és nem kevesebb, mint 39 éve vívóedző a Sportklubnál. De nemcsak városunkban becsülték meg és ismerték el munkásságát, hisz 20 évig edzősködött az Olimpia Központnál is. Ifjúsági és felnőtt válogatott sportolók több tucatja pallérozódott a kezei között, tőrvívói országos bajnokságokon több, mint 200 érmet nyertek tanítványai. Nemcsak Lengyel Éva, hanem minden szatmári sportbarát méltán volt büszke azokra a tanítványaira, akik részt vettek olimpiai játékokon. Lengyel Éva munkássága nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szatmári vívást romániai és nemzetközi viszonylatban is védjegyként tartsák számon. Jelenleg a Szatmárnémeti SK-nál három olyan edző kollégája is van, akik egykoron Éva néni tanítványai voltak. Saját bevallása szerint arra a legbüszkébb, hogy 1976-tól több száz szatmári születésű gyereket oktathatott vívásra és emberségre", szólt Kereskényi laudációja.

Köszönőbeszédében Pataki Enikő el-elcsukló hangon elmondta, az elismerés nem csak őt illeti, de valamennyi kollégáját, akikkel nap mint nap együtt dolgozik. Hasonlóan meghatódottan Lengyel Éva azon reményének adott hangot, hogy „régi mesterem, a szatmári vívás atyja, Csipler Sándor valahol ott fenn büszkén néz le rám és nem okoztam neki csalódást".

A nagyszabású gála utolsó mozzanatként a Kolozsvári Magyar Opera művészei kápráztatták el énekükkel a szép számú közönséget, akiknek zsúfolási megtöltötték a filharmónia minden zugát.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: