2013-03-15 16:36:19• hírek • Kocsis Zoltán

Kiöntéssel fenyegetnek a Kraszna mellékpatakjai

Szerda és csütörtök folyamatos esőzései után alaposan meglepte a szatmáriakat, hogy péntek reggel hótakaró borította a megye szinte minden részét. A helyi közigazgatási szerveknek ráadásul nem csak az utak takarításával gyűlt meg a bajuk, mivel a Kraszna vízgyűjtő területén árvízveszély is fenyeget.

Eugeniu Avram prefektus péntek délelőtt személyesen látogatott el Szakaszra, ahol a rengeteg csapadék miatt a Mária patak kiöntéssel fenyeget. A prefektúra tájékoztatása szerint a szakemberek több tíz méter hosszan elrendelték a töltés magasságának megemelését. Szintén árvízzel fenyeget a Kraszna másik két mellékpatakja, a Nántű melletti Cserna és a Szilágykorond melletti Mázsa patak is. Itt is elrendelték a szükséges óvintézkedéseket.

Ami a közlekedést illeti, a Szatmár Megyei Tanács tájékoztatása szerint a közutakon téli körülmények közepette lehet közlekedni, ám semmi rendkívüli nem történt a havazás következtében. Egyetlen utat vagy útszakaszt sem kellett lezárni. Hajnali négy óra óta a Sageata és a Technic Asist húsz hókotrója és sózója járja a megyei utakat. Valamennyi fel van szerelve GPS-el, minek következtében követni lehet, hogy merre járnak.

Mindennek ellenére Krasznabélteken árokba csúszott egy kamion, Felsőszoporon pedig villanyoszlopnak ütközött egy másik nyergesvontató. Ennek következtében 16 település hosszú órákig villanyáram nélkül maradt.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal közleménye szerint a megyeszékhelyen a közterület-fenntartó vállalat tizennégy járműve hóekével és csúszásgátló-szóróval felszerelve 5.20 óra óta járja a város útjait.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: