2016-07-12 14:52:58• hírek • Szatmár.ro

Kínszenvedés Nagykároly irányába elhagyni Szatmárnémetit

Két közlekedést lassító munkálat is zajlik a Károlyi úton.

Több panasz is érkezett a Szatmár.ro-hoz az elmúlt napokban azzal kapcsolatban, hogy igen nehézkes a közlekedés a Károlyi úton. "Ha el akarjuk hagyni a várost, mondjuk Nagykárolyba szeretnénk eljutni, legalább húsz percet rá kell számolni egy fél kilométeres útszakasz megtételére az Auchan hipermarket és a Dedeman közötti részen" - írta hírportálunk egyik olvasója.

Az említett úton két munkálat is zajlik. A Tehnic Asist a Károlyi út szélesítésén dolgozik. A szélesítést még az előző tanács szavazta meg. A szóban forgó részen a szélesítést követően négy sávon lehet majd közlekedni. "Nem miattunk lassult a forgalom. Itt eddig is két sávon lehetett közlekedni, most is annyin lehet" - mondta a cég egyik munkatársa. Szintén ez a munkatárs árulta el, hogy a terveik szerint a keddi nap során leaszfaltozzák a létrehozott két sávot, szerdától pedig a másik két sávot bontják fel, illetve aszfaltozzák majd le.

A forgalom lelassulásának valószínűleg a Dedeman által végzett munkálatoknak van nagyobb köze, ott ugyanis a munkások irányítják a forgalmat. A július végén nyíló barkácsáruháznál egy körforgalmat alakítanak ki a cég költségén, most ezen dolgozik az ezzel megbízott cég.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: