2009-07-31 17:02:33• hírek • Ferenczi Noémi

Kinevezték Gátit

Gáti István, volt alprefektus lett a minisztérium bukaresti Közigazgatási Reformügyi Központjának új igazgatója.

A leváltott alprefektust, Gáti Istvánt néhány hónappal ezelőtt Vrancea megyei kormányzati felügyelővé nevezték ki, ugyanis minden leváltott prefektus, alprefektus számára felajánlottak egy-egy kormányzati felügyelői állást, viszont nem feltétlenül az illető addigi lakhelyének megfelelő megyében. Gáti abban reménykedett, egy kis lobbival mégis Szatmár megyében maradhat.

A kormányzati felügyelőknek kinevezett egykori prefektusokat, és alprefektusokat önéletrajzuk alapján négy minisztériumnál helyezték el, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési, a Regionális Fejlesztési és Lakásügyi, a Szállításügyi, illetve a Környezetvédelmi Minisztériumoknál kaptak állást.

 

Csütörtökön a Hivatalos Közlönyben is megjelent a Gáti hat hónapra szóló kinevezéséről szóló Emil Boc által is jóváhagyott határozat.

Tavaly szeptemberben Gáti István Pataki Csabát követte az alprefektusi székben, aki visszatért korábbi posztjára, vagyis az Európai Integrációs Iroda élére.

A 32 éves Gáti István, nyolc év köztisztviselői múlttal rendelkezik. Hét éven keresztül könyvvizsgálóként dolgozott a Szatmár Megyei Adóhivatalnál, ahol megismerte a helyi adminisztráció működését és szervezését, ezen kívül egy évig aligazgatói funkciót töltött be a Vidékfejlesztési Igazgatóságnál.


A Hivatalos Közlönyben is megjelent Gáti kinevezéséről szóló határozat
A Hivatalos Közlönyben is megjelent Gáti kinevezéséről szóló határozat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: