2013-12-19 12:32:40• hírek • Kocsis Zoltán

Kinevezte új edzőjét a Ferencváros és a magyar válogatott

Néhány nappal karácsony előtt az angyalka szerepét töltötte be a Ferencváros és a Magyar Labdarúgó Szövetség, minek következtében két edző is egy-egy szerződést tehet majd a karácsonyfa alá.

Elsőként a Ferencváros lépett, amelynek hivatalos honlapja szerda késő este jelentette be, amit a magyar sportsajtó már napok óta biztosra vett: a német Thomas Doll lesz Magyarország legsikeresebb lábdarúgócspatának edzője. A játékosként korábban 26-szoros kelet- és 18-szoros „össznémet" válogatott a holland Ricardo Moniz helyét veszi át, akinek az őszi 6. helyezés után köszönték meg a munkáját.

Doll labdarúgó pályafutását a Dynamo Berlinben kezdte, amellyel kelet-német bajnokságot és kupát is nyert. Ezt követte a Hamburg, az olasz Lazio, az Eintracht Frankfurt, a szintén olasz Bari, majd ismét a Hamburg. Edzőként is a Hamburg volt az első komoly állomáshelye - akárcsak annak idején Moniznak -, majd a Borussia Dortmund, a török Genclerbirligi és a szaúd-arábiai Al-Hilal következett. A 47 éves tréner legjobb eredményét 2006-ban érte el, amikor a harmadik helyen végzett a német élvonalban a Hamburggal. A támadójátékot favorizáló mester eredményét minősíti, hogy a Hamburg azóta 4. helynél előrébb nem tudott végezni...

Amikor Doll dobogós lett Németországban, Pintér Attila már magyar bajnoknak és kétszeres Magyar Kupa-győztesnek mondhatta magát. Ő vezette utoljára bajnoki címre a Ferencvárost - 2004-ben -, ráadásul abban az évben a „zöld sasok" duplázni is tudtak. Egy évvel később Pintér megvédte címét a magyar Kupában, ám már mint a MATÁV Sopron edzője. Ám vélhetően nem emiatt nevezték őt ki csütörtök délelőtt a magyar válogatott szövetségi kapitányának. Sokkal többet nyomott a latba, hogy 2013 nyarán harminc (!) év után bajnoki címre vezette a Győrt.

A szintén 47 éves szakember játékos-pályafutása nagyrészt a Ferencvároshoz kötődik, de megfordult a BVSC-ben, a Vasasban, a Diósgyőrben, a belga Beershotban és a szlovákiai Dunaszerdahelyen is.

Doll-al ellentétben Pintér kinevezése jókora meglepetés, mert Egervári Sándor lemondását követően szinte csak külföldi szakemberek neveit lehetett hallani a jelöltek között. A budapesti sajtó Giovanni Trapattonitól és Jupp Heynckestől kezdve Guus Hiddinken és Bölöni Lászlón keresztül Fred Ruttenig rengeteg nevet felvonultatott. Az MLSZ azonban másként döntött: Pintér Attila próbálhatja meg kivezetni a csapatot a 2016-os Európa-bajnokságra. Magyarország 1986 óta nem vett részt Európa- vagy világbajnokságon. Nagy sorozatot szakíthatna meg tehát Pintér. Pontosan 30 éveset.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: