2013-04-11 11:11:56• hírek • MTI

Kínai kutatók: gyorsan mutálódik az új vírus

A kínai kormány szerdai ülése után közleményben hívott fel a madárinfluenza terjedésének megelőzésére és ennek érdekében a pontos tájékoztatásra.

Az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus - állapították meg a dél-kínai Sencsen egyetemi kutatói. Lapjelentések emiatt az átlagosnál aggasztóbbnak ítélik a helyzetet.

Ho Csien-kuj kutató szerint szokatlan jelenségről van szó, a vírus "evolúciós fejlődését nehéz megjósolni", nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelenthet. A szakember a kevés minta ellenére úgy véli, hogy az eddigi eredmények riasztóak és a hatóságoknak el kell készíteniük a legrosszabb helyzetre vonatkozó forgatókönyvet is.

A legfrissebb jelentések szerint a H7N9 a Dél-Koreából és más ázsiai térségből érkezett vadmadarakban lévő vírus, valamint a Jangce folyó deltájában élő kacsákban és csirkékben lévő madárinfluenza vírus keveredésének eredménye. A kínai kutatók szerint kizárható, hogy a vírusnak sertés legyen a hordozója.

A H7N9 vírus eddig kilenc ember halálát okozta Kelet-Kínában, s bizonyítottan 33 személy fertőződött meg tőle. Sanghajból 15 esetet jelentettek, ebből 5 volt végzetes. A többi fertőzést Csiangszu Csöcsiang, és Anhuj tartományban regisztrálták.
Egy négyéves sanghaji kisfiú, az első gyógyult beteg, szerdán távozhatott a kórházból.

A sanghaji hatóságok az élő baromfi árusításának teljes körű betiltását fontolgatják, miután a helyi piacokon húsz pozitív mintát találtak. A városban múlt csütörtök óta több mint 7 ezer mintát vettek és 111 ezer szárnyast vágtak le. A McDonald's helyi gyorséttermeiben hétfő óta több mint 40 százalékkal csökkentették a csirkehúst tartalmazó ételek árát.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes fertőzések között nincsen közvetlen kapcsolat. A kínai szakhatóság, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állítása szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vírus emberről emberre terjedne. Azokat, akik érintkezésbe kerültek a fertőzöttekkel, ettől függetlenül egészségügyi felügyelet alatt tartják.
Az ország kórházaiba összesen 160 ezer reagenst szállítottak, hogy adott esetben lehetősé tegyék a fertőzés diagnosztizálását és a kezelést.

A kínai hatóságok országosan megkezdték a fertőzések diagnosztizálásához és kezeléséhez szükséges egészségügyi berendezések minőségi felülvizsgálatát. A jelekből ítélve ugyanis a piacon nem csak ellenőrzött, engedéllyel működő vállalatok gyártanak és értékesítenek ilyeneket a kórházaknak.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint az ország hat tartományában legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek, és több napos elzárásra ítéltek, mert a madárinfluenzával kapcsolatos álhíreket terjesztettek az interneten. Csiangszu tartományban legalább kilencféle módon használták fel a csalók a madárinfluenza hírét mások megtévesztésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: