2014-01-06 12:32:55• hírek • MTI

Rekord jegyeladás volt a kínai mozikban tavaly

Az előző évhez képest mintegy 30 százalékkal nőttek és minden korábbi rekordot megdöntöttek a kínai mozipénztárak jegyeladásai 2013-ban - jelentette be az állami rádió-, film- és televízió főhivatal (SARFT).

A hivatal közleménye szerint a jegyeladások az egész év során 21,8 milliárd jüant tettek ki szemben a 2012-es 17 milliárd jüannal.

A bevételek több mint felét, 12,8 milliárd jüant hazai gyártású produkciók adták. Ez az előző évekhez képest szintén jelentős erősödés. A tíz legtöbbet kereső film között hét kínai szerepel, a listát a négy legjelentősebb kínai klasszikus regény legismertebbjének, a Nyugati utazásnak a modern feldolgozása vezeti. A vezető alkotások közt romantikus, modern, kis- és közepes költségvetésű filmek vannak túlsúlyban - derül ki a részletes statisztikákból.

A külföldi filmek közül - az amerikai ízléssel megegyezően - a Vasember harmadik részét szerette leginkább a közönség, emellett a Pacific Rim és a Gravitáció című mozik bizonyultak népszerűnek.

A SARFT statisztikái szerint egész év során 638 film készült a távol-keleti országban, ez némiképp elmarad a 2012-es 745 alkotástól. A kínai filmek közül mindössze 45 jutott el külföldi piacokra, ezek összesen kevéssel több, mint egymilliárd jüant hajtottak.

A kínai vetítővásznak száma - a várakozásoknak megfelelően - jelentős bővülést mutatott, s ötezerrel 18 200-ra nőtt. Kína jelenleg a világ második legnagyobb mozipiaca, a várakozások szerint legkésőbb az évtized végére az Egyesült Államokat lekörözve a legnagyobbá nőhet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: